chip

A BrainChip Holdings egyik legfrissebb bejelentése kapcsán úgy aposztrofálta magát, mint az első olyan cég, amelyik spiking neurális hálós rendszerchipet dobott piacra az Akida Neuromorphic System-on-Chip (NSoC) formájában. A bejelentés a BrainChipet megerősíti vezető szerepében a mesterséges intelligencia-alapú nagyvállalati és rétegalkalmazási megoldásokat fejlesztő cégek között

A belépőkategóriás processzorok gyártását is kiszervezi az Intel

Három részre bontja a gyártásért felelős részlegét az Intel

Az első iPhone óta a Dialog Semiconductor szállít energiagazdálkodási vezérlőcsipeket az Applenek

A kínai kormánynak sikerült több mint harminc amerikai vállalat szervereihez hozzáférést szerezni

Vírustámadás miatt 2 napra leállt az iPhone-ok chipjeit is készítő processzorgyártó

Megbízható források szerint küszöbön áll a szakítás az Intellel

Ezzel befellegzene a SIM-kártya karrierjének

A chip felépítéséről egyelőre csak találgatások léteznek

Rádióhullámokkal aktiválható önmegsemmisítő elektronikán dolgoznak a Cornell Egyetem szakértői
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments