FőoldalÜzletAz Intel feldarabolja a gyártási divízióját
2018. október 29., hétfő ::

Az Intel feldarabolja a gyártási divízióját

Három részre bontja a gyártásért felelős részlegét az Intel

Továbbra sem tudott áttérni a 10 nm-es gyártástechnológiára az Intel, bár nemrég már olyan jelentések kerültek elő, amelyek alapján haladást értek el. 2019 vége előtt azonban biztosan nem lesznek elérhetőek a 10 nm-es Intel CPU-k. A folyamat talán felgyorsulhat, most ugyanis komoly stratégia változtatást eszközöl az Intel. Ennek része az is, hogy Sohail Ahmed – aki 2016 vezette az Intel gyártási csoportját – a jövő hónapban visszavonul.

A bejelentett elképzelések szerint az Intel három részegységre bontja szét a gyártási csoportját, és mindhármat különböző igazgató vezeti majd. Furcsa időben jött ez a döntés, elvégre Brian Krzanich utódját a mai napig nem találták meg. Az ügyvezető 2018 júniusában távozott, egy kellemetlen ügy miatt. (A hivatalos állásfoglalás szerint a távozásra azért volt szükség, mert kiderült, hogy korábban szexuális kapcsolatba került az Intel egyik dolgozójával. A vállalat szabályzata tiltja a vezetők számára, hogy a dolgozóikkal effajta kapcsolatba keveredjenek. Az igazgatótanács elfogadta Krzanich lemondását, bár a CNBC értesülései szerint eleve megkérték, hogy távozzon.) Azóta a pénzügyi igazgató, Bob Swan kormányozza az Intelt, illetve 6 hónapjuk van új ügyvezetőt találni.

A három új részegységből az első a technológiai fejlesztésekért felel, és Mike Mayberry vezeti majd. A gyártási és működési részleg főnöke Ann Kelleher lesz, míg a beszállítással foglalkozó részt Randhir Thakur vezeti. A három csoport fölött egy közös vezető áll majd: Venkata "Murthy" Renduchintala, aki a Qualcomm egyik korábbi vezetője volt.

Csak remélni lehet, hogy ezek az intézkedések megkönnyítik az átállást a 10 nm-es technológiára.

Forrás

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Led technológia

Led technológia

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény