FőoldalÜzletSaját chipek várhatók az Apple PC-kbe
2018. április 06., péntek ::

Saját chipek várhatók az Apple PC-kbe

Megbízható források szerint küszöbön áll a szakítás az Intellel

A Bloombergtől származó információk szerint belátható időn belül érkezhetnek az első, Apple processzorral szerelt Mac gépek. Legfeljebb két évet kell várni a Kalamata kódnév alatt futó projekt első kézzel fogható eredményeire, amelynek lényege, hogy az Inteltől megszabadulva már PC-ikbe is házon belül tervezett központi egységeket raknak Cupertinoban. Ezzel a cég a notebookjainak és asztali számítógépeinek fejlesztését is gyakorlatilag teljesen saját kezébe veheti, amely nagyobb mozgásteret és nem utolsó sorban vastagabb profitot hozhat a konyhára.

A Kalamata projekt elsősorban nem az Intel leváltásáról szól. A legfőbb cél a három nagy platform, vagyis az iPhone és iPad, illetve a Mac konvergenciája, amelynek egyik lépcsője a közös, ARM utasításarchitektúra. Ennek lehet előszele a korábban már kiszivárgott Project Marzipan, amivel az iOS és macOS közös fejlesztői platformot kap, amely a két operációs rendszer következő nagy kiadásával futhat be. A szoftverfejlesztők egyetlen alkalmazást tudnak majd fejleszteni, amely működik érintőképernyőn is, illetve egérrel-billentyűzettel, attól függően, hogy éppen egy iPhone-on, iPaden vagy Macen fut. Ez jelentős változás lenne a jelenlegi helyzethez képest, amelyben két különböző alkalmazást kell írni iOS-re illetve macOS-re és azt jelentené, hogy az iOS-es API-k elérhetőek lesznek az asztali operációs rendszeren is. A fejlesztőnek „csak" arra kell figyelniük, hogy a desktopos-notebookos beviteli eszközökkel is jól kezelhető maradjon a felület. Pletykák szerint a projekt a célegyenesben van, amely hamarosan, akár már a júniusi WWDC-n bemutatkozhat fejlesztői előnézet formájában.

Forrás

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény