FőoldalRendszerintegrátorTeljesen átlátszó napelemet fejlesztettek ki
2014. augusztus 26., kedd ::

Teljesen átlátszó napelemet fejlesztettek ki

A napelem az emberi szem számára teljesen átlátszó, így akár ablakként is felszerelhető

A Michigani Állami Egyetem kutatóinak új fejlesztése az emberi szem számára átlátszó, így nem kell plusz hely a napelemnek, hiszen az akár ablakként (vagy ablakra helyezve) is használható. A számunkra átlátszó felületen valójában nem az összes fény jut át: az eszköz a nap emberi szem számára láthatatlan hullámhosszúságú (ultraibolya és infravörös) sugárzását gyűjti össze, és kivezeti a felület szélére, az ott lévő nagyon vékony napelemcsíkok pedig elkezdik termelni belőle az áramot.

A technológia nem csak ablakokba, hanem mobilok, táblagépek és más hasonló eszközök kijelzőjébe is beszerelhető, és az eszköz így anélkül töltődhet a napon, hogy a napelem megváltoztatná a készülék megjelenését: elcsúnyítaná azt vagy sokkal vastagabbá tenné.

A fejlesztéssel jelenleg egyetlen gond van: míg a ma legkorszerűbbnek számító, kereskedelmi forgalomban kapható panelek hatékonysága 18-25 százalék közt mozog, a michigani technológia hatásfoka 1 százalékos – ennek növelését dolgoznak a szakemberek.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény