FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: samsung

samsung

Mintegy 25 millió dolláros (5,5 milliárd forint) beruházás révén új üzemet adtak át a Samsung Electronics Magyar Zrt. jászfényszarui televíziógyárában

A Samsung Electronics Co. 72 éves elnökét szívpanaszokkal kórházba szállították, a család átszervezésekbe kezdett

Az okostelefonos szabadalmi perben az esküdtszék mindkét vállalatot bűnösnek találta a másik szellemi tulajdonának megsértésében. Mindkét céget kártérítésre kötelezték: a Samsung 120 millió dollárt, az Apple pedig mintegy 160 ezer dollárt fizet majd

A Globalfoundries termékmenedzsment-vezetője, Ana Hunter a Wall Street Journalnak elmondta, a Samsunggal kötött szerződést az ügyfelek igénye hívta életre

A második legnagyobb magyarországi Samsung-vállalat színes televízió-képcsövet, plazma tv-paneleket és mobiltelefon-kijelzőket gyártott. Kifogyott alóla a piac

A Wall Street Journal által publikált cikk szerint repedezik a nagy félvezetőgyártók együttműködése a 450 milliméteres szilíciumszeletekre való átállásra

A Samsungnál időről időre problémák akadnak a szabadalmak kapcsán. Korábban az Apple-lel civakodott, most az Ericsson van soron

Két év után először számolt be nyereségcsökkenésről a Samsung. A negyedéves profitja az előző évinél hat százalékkal lett kevesebb, 7,6 milliárd dollárt tett ki

A Novell bejelentette, hogy a Novell Filr és a Novell iPrint elérhetővé vált a Samsung mobilbiztonsági megoldásán, a Samsung KNOX szolgáltatáson keresztül. A Novell Filr és a Novell iPrint képességeinek köszönhetően a Samsung KNOX terméket használó vállalatok felhasználóbarát, biztonságos mobilalapú fájlmegosztást és mobil nyomtatást tehetnek elérhetővé munkavállalóik számára a vállalati környezetben

A vállalat novemberben tette elérhetővé partnerei számára a 6 Gibites LPDDR3-as memóriachipjét, most viszont egy 8 Gibites LPDDR4-es memóriachipről hullott le a lepel. A tömeggyártása 2014-ben indul be

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény