FőoldalÜzletKüszködik a Samsung
2014. július 14., hétfő ::

Küszködik a Samsung

A Samsung második negyedévi értékesítési és eredményszámai elmaradtak a várakozásoktól, csak a harmadik negyedévre vonatkozó optimizmus mentette meg a részvényit az eséstől

A nyilvánosságra hozott értékesítési számok nem okoztak nagy örömöt, a várt 53,2 ezer milliárd won árbevétellel szemben 52 ezer milliárdot produkált a második negyedévben a Samsung. Elemzők szerint ugyanakkor a második negyedév nem is szokott olyan erős lenni. Ezzel egyidőben a társaság operatív nyeresége 7,2 ezer milliárd wont tett ki (7,1 milliárd dollár). Ez önmagában imponáló szám, azonban az elemzők korábban ennél jóval magasabbra, 8,1 ezer milliárd wonra számítottak. Az adat ráadásul annak függvényében még kedvezőtlenebbül értékelhető, hogy május 12-én még 9,3 ezer milliárd wonról szóltak az elemzői várakozások!

A telekommunikációs egység (okostelefonok) például csak 5,1 ezer milliárd wonos operatív nyereséggel járult hozzá a csoport teljesítményéhez, szemben az egy évvel korábbi 6,7 ezer milliárddal. Mivel a szegmens a teljes eredmény 70 százalékát teszi ki, így alapvetően az látható, hogy az okostelefon-piac lassulása igen kedvezőtlenül érinti a dél-koreai gyártót. A harmadik negyedév viszont jól alakulhat a társaság számára, miután Kínában erős lehet majd a kereslet a 4G-s okostelefonok iránt, állítják az elemzők. Szintén kedvező lehet, hogy az Apple a július-szeptember időszak értékesítési adataiba még jó eséllyel nem tud beleszólni az új modelljeivel, mivel azok csak várhatóan szeptember közepén-végén kerülnek bemutatásra.

A telefonok kijelzőjének elmúlt években látott folyamatos növekedése a tabletek forgalmát is erősen fékezte, állítja a Samsung: egy 4-5 hüvelykes, vagy ennél is nagyobb kijelzős okostelefon vásárlójának nagyon nehéz már azonos processzorra épülő, azonos appokat futtató 7-8 hüvelykes tabletet eladni. Emellett a tabletek piacát a mobilszolgáltatói támogatások csökkenése is sújtotta, a vásárlók jelentős része számára pedig elég jó a korábban megvett tablet, így nemigen cserélik le azokat.

Ugyanakkor a fogyasztói elektronikáért felelős divízió 490 milliárd won operatív nyereséget ért el, szemben a tavalyi 430 milliárd wonnal. Ugyanis a HD minőségű TV-k iránt is egyre nagyobb a kereslet a fejlődő piacokon, köszönhetően Samsung (és az LG, valamint a Sony) agresszív árképzési politikájának.

Annak érdekében, hogy a Samsung meghozza a vevők kedvét a vásárláshoz, költséges marketingkampányokat folytat világszerte, amelyek büdzséje a profitot csökkenti.

Szintén erősen belevág a nyereségbe a koreai won erősödése. Tavaly nyáron egy dollár még közel 1150 wonba került, mára ez az árfolyam 1000 won közelébe esett, az euróval szemben is erősödött a won, a tavalyi 1450-1500-as szintről 1350 környékére. Ennek következtében a dollárban vagy euróban elkönyvelt bevételek "kevesebbet érnek".

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény