FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: samsung

samsung

Már nekik sem elég olcsó Kína, ezért félmilliárd dolláros beruházással Vietnamban építi fel új gyárát a Samsung. Az üzemben tévék és más konzumelektronikai berendezések készülnek majd

Mint már írtuk: a nagy gyártók közül a Samsung és a Panasonic már felhagyott a plazmatévék gyártásával. Az LG-nél pedig már csak azon gondolkoznak, hogy mikor

Az MTI arról adott hírt, hogy a China Labor Watch (CLW) munkajogi szervezet szerint a Samsungnak és Lenovónak is beszállító kínai „HEG" gyár gyerekeket alkalmazott, diákokat pedig kizsákmányoló körülmények közt dolgoztatott. Az érintett vállalatok cáfolják a vádakat

Az IDC „Mobile Phone Tracker" 2014. II. negyedévi felmérése szerint a kínai gyártók előretörésének vesztese egyértelműen a még mindig piacvezető Samsung

Nem úgy alakult az elmúlt néhány hónap a dél-koreai óriásnál, ahogy azt remélték volna, ezért minden vezető visszafizeti a prémiuma egy részét

A Samsung a kereslet hiánya és a megváltozott piaci körülmények miatt befejezi a plazmatévék és a plazmatévékbe való panelek gyártását. Ezzel az LG marad az egyetlen gyártó ezen a piacon

A Samsung második negyedévi értékesítési és eredményszámai elmaradtak a várakozásoktól, csak a harmadik negyedévre vonatkozó optimizmus mentette meg a részvényit az eséstől

A legújabb SSD-k már második generációs V-NAND memóriachipeket tartalmaznak. A Samsung V-NAND flashmemóriára épülő SSD-jei a konzumer szegmensbe is megérkeztek

Nemcsak a gyengébb minőség miatt kell vigyázni a kínai okostelefonokkal, a gyártók „üzletpolitikája" sem felel meg az európai irányelveknek. A Samsung Galaxy S4-re hasonlító, de annak töredékébe kerülő kínai Star N9500 készülék beépített kémprogrammal került a boltokba

Mintegy 25 millió dolláros (5,5 milliárd forint) beruházás révén új üzemet adtak át a Samsung Electronics Magyar Zrt. jászfényszarui televíziógyárában

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény