FőoldalÜzletA fitnesz hajtja a viselhető eszközök piacát
2015. június 11., csütörtök ::

A fitnesz hajtja a viselhető eszközök piacát

A június elején kiadott IDC Worldwide Quarterly Wearable Tracker szerint töretlenül növekszik a viselhető eszközök piaca. Az első helyen a Fitbit áll, a sportkarpereceket gyártó vállalat pozícióját azonban a területre frissen berobbant Xiaomi és az Apple Watch is fenyegeti

Az IDC legújabb kutatása szerint erősen indította az évet a viselhető eszközök piaca. Ez az egymást követő nyolcadik negyedév, amelynek során a terület stabil növekedést mutat. 2015 első három hónapjában mintegy háromszor annyi készüléket fogyott, mint egy évvel korábban: az eladott eszközök száma 3,8-ról 11,4 millióra nőtt.

A gyártók között vitathatatlanul a sportolóknak szánt készülékeket gyártó Fitbité az első hely, a cég az idei első negyedévben 3,9 millió viselhető eszközt adott el, ezzel a piac 34,2 százalékát hasítva ki magának. Bár a vállalat eladásainak száma az egy évvel korábbi, 1,7 milliós eredményekhez képest jelentősen növekedett, piaci részesedése az akkori 44,7 százalékhoz képest visszaesést mutat. Ez többek között a dobogó második fokán álló Xiaominak köszönhető: a kínai vállalat, annak dacára, hogy csak a tavalyi év második felében jelent meg a „wearable" piacon, óriási tempóval terjeszkedik. Ebben komoly szerepe van annak, hogy Mi Band névre hallgató, viszonylag egyszerű funkciókat kínáló fitneszkarperecét a riválisokat rendesen alullicitálva, 13 dolláros áron dobta piacra. Ezzel a gyártó szinte berobbant a területre – annak ellenére, hogy a tavalyi első negyedévben még nem is volt jelen a piacon, 2015 első három hónapjában közvetlenül a Fitbit mögé zárkózott fel, 2,8 millió eladott eszközével és 24,6 százalékos piaci részesedésével.

A harmadik helyen a jellemzően professzionálisabb sporttermékeket kínáló Garmin áll. A cég az idei első negyedévben 700 ezer terméket értékesített, és bár ez jóval kevesebb mint a fenti két vállalat esetében, a Garmin így is több mint duplájára növelte eladásait a tavalyi év eleje óta – akkor 300 ezer eszköze kelt el. A duplázás ellenére a cég piaci részesedése a Fitbitéhez hasonlóan csökkent, a tavalyi 7,9 százalékról 6,1-re konszolidálódott.

A negyedik és ötödik helyet a Samsung, illetve a Jawbone foglalja el, a riválisokhoz hasonló mértékű növekedéssel. A Samsung 2014 első negyedévében 300 ezer, az idei első három hónapban pedig 600 ezer viselhető eszközt adott el, a Jawbone pedig ugyanezen időszakokban 200 ezerről 500 ezerre növelte eladásait. A Xiaomi lendületes rajtját ezek a cégek is megérezték, a Samsung piaci részesedése 7,9-ről 5,3-ra, a Jawbone-é pedig 5,3-ról 4,4-re esett vissza. A többi gyártó a maradék 2,9 millió eladott eszközön, illetve 25,4 százalékos piaci részesedésen osztozik.

Érdekes megfigyelni, hogy csak egyetlen, nem elsősorban fitneszkiegészítőnek számító okosórát gyártó cégnek, a Samsungnak sikerült bejutnia az öt vezető cég közé. Ennek oka az, hogy az okosórák az esetek túlnyomó többségében csak igen borsos áron érhetők el. A mérleg az Apple piacra lépésének köszönhetően a következő negyedévben könnyen átbillenhet. Az Apple Watch-ra leadott előrendelések egyes becslések szerint a 2 milliót is jócskán meghaladták, a második negyedévben pedig egyes elemzők szerint akár 7 milliót is elérhette a leszállított Watch-ok száma, így nem lenne meglepő, ha a vállalat a következő negyedévet már a piac vezetőjeként kezdené.

Forrás

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény