FőoldalArchívum50 éves a Sinumerik CNC platform
2010. május 31., hétfő ::

50 éves a Sinumerik CNC platform

A Siemens 1960-ban vitte piacra a világ első ipari alkalmazású számjegyes vezérlését (NC), növelve ezzel a gyártási folyamatok termelékenységét és rugalmasságát.A mai felhasználók a Sinumerik segítségével termelő üzemük minden területét hálózatba kapcsolják, hogy így a fejlesztéstől a tervezésen át a CNC vezérlésű szerszámgépeken folyó gyártásig adatokat tudjanak cserélni. A Sinumerikkel a Siemens 50 éve technológiai és innovációs vezető szerepet tölt be a CNC technikában. A történet az első NC vezérlővel kezdődött, majd folytatódott a mikroprocesszoros CNC vezérlőkkel és az első CNC-be integrált biztonsági megoldásokkal. A vállalat a jövőben is célzottan invesztál az ezen a területen folyó k+f tevékenységbe, hiszen tovább kívánja írni ezt a sikertörténetet

Az 1960-as első Sinumerik készülék még diszkrét elektronikus komponensekből épült fel, pályavezérlés céljára. Ezt hamarosan követték a Sinumerik 200-as és 300-as verziói, amelyek esztergálással, marással, köszörüléssel és kivágással történő megmunkálásra, valamint elektro-hidraulikus hajtásokra szolgáltak. 1973-ban megjelent a Sinumerik 500C, az első CNC (Computerized Numerical Control) berendezés, először csak esztergálásra és marásra. Az olcsó mikroprocesszorokkal felgyorsult a fejlődés. Így a Siemens ajánlata már az 1970-es évek közepén tartalmazta az első DNC-hálózatot, átfogó programkezelés és -átvitel céljára. Alig három évre rá jött a Sinumerik-System 8 többcsatornás képességekkel rendelkező CNC, integrált programozható logikai vezérlővel (plc-vel). Ez az esztergáláson és maráson kívül fúró- és kivágógépekhez is alkalmas volt. Ezzel párhuzamosan megszületett a Sinumerik Primo, egy cipősdoboz-méretű, kompakt CNC, kifejezetten köszörülési feladatra. 1981-ben a Siemens mutatta be a Siemens a Sinumerik-System 3 CNC-t, amely alkalmazás-specifikus kezelői felülettel és grafikus programozási funkciókkal volt ellátva.

A 80-as évek közepétől következő CNC-generációk - pl. Sinumerik 810 és 820 - tervezését a "nyitottság" elve határozta meg: innentől kezdve a gépgyártóknak módjuk volt saját kezelői felüleletek kialakítására és olyan egyéni építőelemekkel való kiegészítésére, mint a képek vagy menü-fák. A mintegy tíz évvel később bevezetett Sinumerik 840D a felső teljesítménysávba tartozó CNC volt. Ez digitális hajtáscsatolással és nyitott NC-kernellel rendelkezik, ami lehetővé teszi szoftverkomponenseknek a CNC-be való integrálását. 1996-tól kínálja a Siemens - Sinumerik Safety Integrated néven - az első CNC-be integrált biztonsági megoldást. A következő évben jelentek meg a ShopMill és a ShopTurn műhely-orientált, grafikai programozási felületek, amelyekkel grafikai kezelői felületen át lehetett munkadarabokat programozni. A gépgyártók és felhasználók termelékenységének fokozására a Siemens web-alapú Condition Monitoring és Mechatronic Support lehetőségekkel bővítette kínálatát a gépi szimuláció és a virtuális prototyping érdekében.

2005-ben a Siemens a nyílt és innovatív, akár 31 tengelyre is alkalmas Sinumerik 840D sl CNC vezérlést, valamint az alsó és közepes teljesítménysávú esztergákat és marókat támogató Sinumerik 802D sl vezérlést vezette be. Röviddel ezután a cég már hatékony munkadarab-megmunkálási megoldásokat mutatott be a teljes CAD/CAM/CNC folyamatláncra. A 2009. évi EMO szerszámgépvásáron a Sinumerik 828D kompakt-CNC és a Sinumerik Operate kezelői felület mellett megjelent a maróalkalmazásokra szolgáló Mdynamics technológia-csomag.

További hírek az IT és Telekom rovatból

A HP kibővített tanácsadási szolgáltatásaival a távközlési ügyfelek gyorsabban alakíthatják át üzleti működésüket

Új TEDS-alapú bázisállomások a Motorolától

Fokozatos analóg lekapcsolást tervez az NHH

Kétszámjegyű forgalombővülés a Fujitsu külső lemezes tárolóinál 2009 IV. negyedévében az EMEA-régióban

A nemzetközi premierek után itthon is bemutatkozik a mobilszolgáltatók és médiatulajdonosok célkeresztjében levő új mobil tv alkalmazás, a MOTIware

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény