Tavaly már a vállalatok 87 százaléka vett igénybe konténereket éles termelési környezetben, amint arra a SUSE által nemrég felvásárolt Rancher Labs friss kutatása rámutatott. Konténertechnológiával egyszerűbben és gyorsabban fejleszthetők, üzemeltethetők, modernizálhatók és mozgathatók az alkalmazások, ami jól támogatja a vállalatok digitalizációs törekvéseit. Az egyre népszerűbb eszközök kezelése ugyanakkor nehézkes, ezért használatukhoz szükség lehet a felügyeletet megkönnyítő megoldásokra. Az akvizícióval a SUSE még szélesebb körben teszi lehetővé az egyszerű konténerhasználatot az adatközpontoktól a felhőn át a peremhálózatokig.
Kísérleti projektekből a termelésbe
A szervezetek az utóbbi években egyre inkább felismerték, hogy a konténerek felgyorsítják és egyszerűbbé teszik az alkalmazások fejlesztését, működtetését és hordozását a különböző környezetek között. Ezért a legtöbb helyen a kutatási és fejlesztési környezetek és pilot programok után egyre nagyobb arányban használnak konténereket immár a teljes vállalaton belül, különféle környezetekben.
2019-ben még 71 százalék használta az adatközpontokban a konténereket, ez a szám egy évvel később 63-ra csökkent, míg a felhőben futtatott konténerek aránya 67 százalékra emelkedett. A hibridfelhős törekvéseket minden bizonnyal a COVID-19 és a nyomában járó változások is felgyorsították. A SUSE szakértői szerint ez a növekvő arány érettebb gondolkodásra utal, és azt jelzi, hogy a szervezetek az egyre inkább teret nyerő vegyes környezetek kulcsfontosságú elemének tartják a konténertechnológiát.
Út a modernizációhoz
A kutatásból az is kiderült, hogy a szervezetek előszeretettel veszik igénybe a technológiát korszerűsítéshez. A válaszadók 67 százaléka használja a konténereket ahhoz, hogy a legmodernebb, mikroszolgáltatás-alapú alkalmazásokat biztosíthassák. Ahol ugyanis áttérnek a konténerekre, ott a fejlesztő csapatok párhuzamosan dolgozhatnak az egyes mikroszolgáltatásokon. Mindegyik csapat a saját területén belül tevékenykedhet, ami észszerűsíti a fejlesztést és felgyorsítja az üzembe helyezést. Akadt a kutatásban olyan szervezet, ahol a funkciók tesztelése és a kiadás közötti időszak régebben hat hónapba telt, ám a konténerek segítségével mostanra két hétre csökkent.
Lépést tartva a fejlődéssel a szoftvergyártók szintén egyre több konténerizált alkalmazást adnak ki, amelyeket az ügyfeleik egyszerűen tudnak futtatni Kubernetes környezetben. Így azonban egyre növekvő számú konténert és Kubernetes rendszert kell felügyelniük a szervezeteknek, ami nehézkes lehet. A feladat azonban jelentős mértékben leegyszerűsíthető olyan dedikált eszközökkel, mint a SUSE portfóliójában nemrég elérhetővé vált Rancher Kubernetes-felügyeleti megoldás.
A peremen is hódít
Az IDC előrejelzései szerint 2024-re az edge computing piac értéke 250,6 milliárd dollárra nő, mivel a következő digitális átalakítási hullámot ez a terület fogja hajtani. Ezt a szervezetek is egyre inkább felismerik, és igyekeznek itt is kihasználni a konténerek előnyeit. 2019-ben még csak a válaszadók 50 százaléka használta peremhálózati környezetben a konténereket, 2020-ra már 62 százalékuk, és a szám várhatóan tovább nő a következő években.
A SUSE konténerfelügyeleti és tároláskezelő eszközei ezért a legújabb edge technológiákat is támogatják, és még az erőforrásokban szegény hálózatperemen is biztosítják a konténerek hatékony kezelését. A K3s megoldást kifejezetten az ilyen jellegű környezetekhez alakították ki, amely a Rancherrel együttesen használva „könnyűsúlyú” és egyszerűen telepíthető Kubernetes-disztribúciót kínál. A tanúsított szoftver nagy rendelkezésre állást nyújt, és egyszerűen kezelhető a Rancher vezérlőplatformon belül.