FőoldalÜzlet50%-os leépítés a komáromi Nokiánál
2012. február 08., szerda ::

50%-os leépítés a komáromi Nokiánál

A cég szerdai közlése szerint a komáromi Nokia-gyárból ez év végéig 2300 embert bocsátanak el. A társaság közleménye megemlíti továbbá, hogy a magyar gyár mellett a mexikói Reynosából és a finnországi Saloból a Nokia ázsiai gyáraiba helyezik át az okostelefonok gyártását

A Nokia komáromi üzemében a cégnyilvántartás adatai szerint 2010 végén 4900-an dolgoztak, a cég közleménye szerint most már csak 4400-an vannak állásban. Ez azt jelenti, hogy a dolgozók felét elküldik. A fent említett három országban összesen 4000 dolgozótól válnak meg.

Az intézkedés nem teljesen váratlan. Az előzménye, hogy a Nokia tavaly szeptemberben bejelentette, hogy átgondolja az okostelefon-gyártását, ennek kertében a gyártást Kínába költözteti, az európai gyárak pedig a termékek személyreszabására fognak koncentrálni. A közlemény ezt megerősítve azt írja: a komáromi, valamint a reynosai és salói gyár "a tervek szerint az okostelefonok testre szabására fog fókuszálni, hogy kiszolgálják a vevőket elsősorban Európában és Amerikában. A készülék összeszerelést várhatóan a Nokia ázsiai gyáraiba helyezik át, ahol a legtöbb részegység beszállító is megtalálható".

A Nokia magyarországi cége, a Nokia Komárom Kft. az Opten cégtárának adatai szerint 2010-ben 1017 milliárd forintnyi, vagyis a magyar GDP 3,6 százalékára rugó árbevételt ért el, míg a korábbi években ennél is nagyobb bevétellel működött: 2009-ben 1075 milliárdot, 2008-ban, a válság előtt jóval nagyobb, 1292 milliárdot könyvelt el árbevételként.

Orbán Viktor miniszterelnök a keddi évértékelőjében más cégek társaságában "tisztes haszon ellenében munkahelyeket és értéket teremtő" cégként emlegette a Nokiát.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény