FőoldalCikkek

Befagyasztott IT-büdzsék és létszámstop

A floridai Sunbelt Software és a bostoni székhelyű ITIC kutatócég 2010-es IT Trend felmérése szerint ebben az évben a vállalatok többsége mérettől és iparági szegmenstől függetlenül informatikai költéseik, illetve IT-szakembergárdájuk szinten tartására fognak törekedni.A megkérdezett cégek egyharmada, 35%-uk válaszolta azt, 2010-ben is ugyanakkora IT-büdzséből gazdálkodnak, mint egy évvel korábban, csak negyedük, 26%-nyian számoltak be növekvő költségvetésről, 15%-uk pedig kevesebb pénzből lesz kénytelen biztosítani a vállalat informatikai infrastruktúráját. Meglepő módon ugyanennyien, 16% válaszolta azt, hogy a 2010-es IT-költségvetésük még nincs jóváhagyva, 8% pedig teljesen bizonytalan a rendelkezésre álló forrásokat illetően

Izosztatikus présgép a PTC-től

A Pacific Trinetics Corporation IL-4000 izosztatikus lamináló berendezés munkaterében nagynyomású vízzel biztosítják az egyenletes nyomáseloszlást.A berendezést üveg-kerámia (LTCC= Low Temperature Cofired Ceramic) lapokból összeállított pakettet laminálására (összesajtolására) fejlesztették ki

Az EMC csökkenti a középkategóriás tárolóeszközök méretét

Kétszeres kapacitás feleakkora területen az adatközpontok erőforrásainak optimális kihasználásához.Új, nagy adatsűrűségű (High-Density) EMC CLARiiON CX4 és EMC Celerra Gateway konfigurációk az optimális helykihasználás, energiafogyasztás és tárhasználat szolgálatában

Önjavító fémötvözet elektronikai használatra

Speciális esetekben (orvosi eszközök, katonai berendezések) különösen fontos, hogy valamely jeladó antennája sebezhetősége a minimális legyen.A hagyományos antennák általában merevek és törékenyek. Egy folyékony fémből készült újdonság ezeken a területeken nyújt stabilabb megoldást

Kicsi és karcsú, mégis erős: Toshiba T110

A Toshiba bemutatta legújabb notebookját, a Toshiba T110-et. A rendkívül vékony, könnyű laptop - "nagytestvéréhez", a Toshiba T130-hoz hasonlóan - azoknak a vásárlóknak készült, akik stílusos és könnyedén hordozható notebookra vágynak, mégsem szeretnének lemondani a kiváló teljesítményről

Indul a Leonar3Do gyártása

A közeli jövőben a boltokba kerül az első bedobozolt Leonar3Do, indulhat a háromdimenziós virtuális teret alkotó magyar eszköz forgalmazása

A globalizáció és az új technológiák az üzleti modellekben

Az Accenture tanulmánya megállapítja, hogy a globalizáció és az új technológiák arra ösztönzik a vállalatokat, hogy új üzleti modelleket keressenek a hatékonyság, a versenyképesség, az agilitás és a növekedés fokozása érdekében

Megérkezett a második generációs Kingston SSDNow V+ mozgóalkatrész nélküli meghajtó

A Kingston Digital Europe Ltd., a Kingston Technology Company, Inc., a világ legnagyobb független memóriagyártójának leányvállalata bejelentette a második generációs Kingston SSDNow V+ mozgóalkatrész nélküli meghajtóját.A Kingston SSDNow V+ mozgóalkatrész nélküli meghajtó Windows 7 TRIM támogatással rendelkezik, akár 512 GiB méretben is megvásárolható és gyorsabb az előző generációnál

Egyedi csatlakozók utólag eltávolítható műanyag szalagon az ADVANCED-től

Az Advanced Interconnections forgalomba hozta az egyedi csatlakozókat tartalmazó, utólag eltávolítható műanyag szalagját (Peel-a-way).A tartó szalagot poliimid filmből állítják elő. A Peel-a-way szalag sokféle csatlakozóval ellátva forgalmazzák (PGA; DIP; SIP stb.). A csatlakozók vállal rendelkeznek, és szoros illesztéssel rögzítik a szalagba, ezáltal nem csúsznak ki. A kialakítás lehető teszi a forrasztási pontok vizuális ellenőrzését. Az egyedi csatlakozók beforrasztását követően a 0,1 mm vastagságú poliimid szalag műanyag lehúzható, mert könnyen megnyújtható

Nyereséges a Siemens

A legnagyobb európai elektronikai cég 2010 január 26-án megjelent beszámolója szerint a működési eredménye 11 százalékkal 2,26 milliárd euróra növekedett, szemben a Reutersnek nyilatkozó elemzők 1,8 milliárd eurós becslésével

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény