FőoldalArchívumMegállt a mobil előfizetések csökkenése
2009. szeptember 24., csütörtök ::

Megállt a mobil előfizetések csökkenése

Az év első hét hónapjában bekövetkezett 370 ezres ügyfélszám-csökkenés után augusztusban a három magyarországi szolgáltató ügyfeleinek száma további 51 ezerrel csökkent, miközben a forgalmazásban résztvevő aktív ügyfelek száma nem változott, közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság

Augusztus végére a teljes ügyfélszám 11 millió 837 ezerre csökkent, azonban a három szolgáltató ügyfeleinek száma még így is közel 150 ezerrel meghaladta a tizenkét hónappal korábbit. A teljes ügyfélszám alapján számítva száz főre augusztus végén 118,1 előfizetés (hívásfogadásra alkalmas SIM-kártya) jutott az egy hónappal korábbi 118,6 után. A mutató egy évvel korábban 116,4-en állt, majd 2008. december végére 121,8-ra emelkedett.
A forgalmazásban résztvevők - azaz az előfizetéssel rendelkezők, illetve az utolsó három hónapban hívást indító, vagy fogadók - száma 2009 augusztusában gyakorlatilag nem változott és maradt 10 millió 662 ezer. Július végén a forgalmat generáló ügyfelek száma 240 ezerrel haladta meg az egy évvel korábbit.
A három mobilszolgáltató ügyfelei augusztusban 3 381 számot hordoztak. A Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint a 2004. május 1. óta igénybe vehető számhordozás eddig összesen 282 594 mobilszámot érintett.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény