FőoldalÜzletTrump búcsúzóul újra odacsapott a kínai elektronikai iparnak
2020. december 29., kedd ::

Trump búcsúzóul újra odacsapott a kínai elektronikai iparnak

Egyebek mellett felkerült az USA feketelistájára a vezető kínai chipgyártó vállalat, az SMIC is.

trump kina

A tiltólistára újonnan felkerült 77 cég közül 60 kínai. Közöttük a legnagyobbak az SMIC valamint a drónokat gyártó SZ DJI Technology. A SMIC tevékenységét (több más kínai félvezetőgyárral egyetemben) az Elektronet 2020/6 számában lapunk röviden bemutatta.

A Washington Post szerint a SMIC-et azzal vádolták meg, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent az Egyesült Államok számára. A döntés következményeképpen a SMIC csak korlátozottan férhet majd hozzá bizonyos amerikai technológiákhoz, mivel az amerikai exportőröknek engedélyért kell majd folyamodniuk, ha bármit el akarnak adni a kínai társaságnak. Az ezzel kapcsolatosan kiadott sajtóközleményben Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter – a SMIC kínai hadiiparral fennálló, „aggodalomra okot adó kapcsolatára” hivatkozva – kijelentette: „Nem fogjuk megengedni, hogy a fejlett amerikai technológia segítségével építsék ki egy egyre harciasabb ellenség hadseregét.”

A DJI-t több tucat más céggel együtt az emberi jogok Kínában folytatott tömeges megsértésének eseteire, a Dél-kínai-tenger militarizálásában játszott szerepükre és amerikai kereskedelmi titkok ellopására hivatkozva listázták.

Donald Trump elnöki mandátuma idején több területen is kiéleződött az amerikai-kínai szembenállás, egyebek közt a technológiai biztonság, Peking Hongkonggal és Tajvannal kapcsolatos politikája, emberi jogi ügyek és a Dél-kínai-tenger feletti ellenőrzés kérdése körül. Ez a feszültség várhatóan Joe Biden megválasztott elnök januárban hivatalba lépő kormányzata idején is fennmarad majd, miután Biden maga is kemény álláspontot foglal el Kínával szemben.

Forrás: www.washingtonpost.com

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény