FőoldalÜzletEzt tették az okostelefonok a fényképezőgépek piacával
2019. június 25., kedd ::

Ezt tették az okostelefonok a fényképezőgépek piacával

A ’80-as években volt utoljára ilyen kicsi az eladások száma

A CIPA iparági szervezet (melynek tagjai egyebek között az Olympus, a Casio, a Canon, a Kodak, a Sony, és a Nikon) adatai szerint 2010-ben a legnagyobb márkák még 121 millió kamerát adtak el világszerte, tavaly már ennek csak az egyhatodát, gyengécske 19 milliót. Az iparág előtte hatvan éven keresztül szinte megtorpanás nélkül nőtt, csak a kilencvenes évtized elején volt egy kis stagnálás.

Aztán jöttek a kompakt digitális kamerák, és velük a hirtelen négyszeres emelkedés, majd 2010-ben, vagyis az iPhone 4 és az első Samsung Galaxy S évében elindult a zuhanás.

fenykepezo 1

Az egészben talán az a legérdekesebb, hogy az első iPhone megjelenése után még jó három évig vitte a lendület a kamerák piacát. Ennek az is lehetett az oka, hogy az első iPhone-ban még csak 2 megapixeles kamera volt, az akkoriban legnépszerűbb kompakt kamerák pedig 7-8-at tudtak, valódi optikai zoommal. Igaz, nagyjából ugyanannyiba kerültek, mint az iPhone…

Korábban a témában

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény