FőoldalÜzletA Qualcomm nemet mondott a Broadcom 105 milliárd dolláros ajánlatára
2017. november 16., csütörtök ::

A Qualcomm nemet mondott a Broadcom 105 milliárd dolláros ajánlatára

A XXI. század eddigi legnagyobb felvásárlására egyelőre nem kerül sor, azonban még semmi sincs lezárva

A Qualcomm igazgatótanácsa 2017. november 13-i közleményében visszautasította a Broadcom kéretlenül jött ajánlatát. Ugyanakkor az igazgatótanács vezetője, Paul Jacobs nyilatkozatában nem zárkózott el véglegesen minden ajánlat elől. Szerinte a felkínált összeg alábecsüli a vállalat mobiltechnológiában elért piacvezető pozícióját és a jövőbeni növekedés lehetőségeit. Emellett azonban azt is megemlítette, hogy ha esetleg mégis egyezségre jutnának a felek, akkor annak lezárását még mindig megakadályozhatnák a versenyfelügyeleti szervek.

Az elutasítás ellenére maga a Broadcom továbbra is optimista maradt az akvizíciót illetően. Hock Tan, a vállalat vezérigazgatója szintén nyilatkozatban üzent a nyilvánosságnak. Eszerint még mindig hisznek abban, hogy vonzó ajánlatuk csábító lehet a Qualcomm részvényesei számára, és bátorítják őket papírjaik eladására. Tan közléséből kiderül, hogy az érintettek közül többen jelezték vágyukat a megbeszélések folytatására.

chipleader 1

Ha a bejelentés dacára mégis megvalósulna a Broadcom-Qualcomm házasság, úgy a világ harmadik legnagyobb félvezetőipari gyártója is létrejöhetne. Ugyanis ezt követően az éves bevételt tekintve már csak két nagyobb játékos – Intel és Samsung – maradna a piacon. Az egyesüléssel olyan nagy neveket is maga mögé szoríthatnának, mint a tavaly 10 milliárd USD nyereséget produkáló TSMC vagy az AMD-ből kivált, 2016-ban 5,5 milliárd USD bevételt termelő Globalfoundries.

Egyébként maga a Qualcomm is aktív szereplője a cégvásárlási láznak. Az önvezető járművekbe szánt chipek fejlesztésében érdekelt, tehát kvázi rivális NXP-ért például 47 milliárd dollárt ajánlott tavaly. Ennek sorsa egyelőre még nem dőlt el, jelenleg az európai és a kínai szabályozó szervek egyaránt vizsgálják az ügyletet.

Korábban a témában

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény