FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: gyártó

gyártó

Válaszként arra, hogy az amerikai szankciók ellehetetlenítették az egyik fontos kínai gyártóvállalatot

A piaci szereplők tavalyi eredményeit alapul véve, a mostani egyesüléssel a világ nyolcadik legnagyobb csipgyártó cége jön létre, amely a járműiparban aktuálisan piacvezető szállítónak tekinthető. A tranzakció több mint 10 milliárd dollár értékű

Mint arról honlapunkon egy évvel ezelőtt már tudósítottunk, terv szerint halad az EUV-re való átállás a tajvani bérgyártónál. Ennek első tényleges állomás a második generációs, CLN7FF+ jelölésű 7 nm-es FinFET node, amelynek a kísérleti gyártása pár hónapja kezdődött meg. Az 5 nm-es EUV node-on pedig az első félévben indul a kísérleti gyártás

Vírustámadás miatt 2 napra leállt az iPhone-ok chipjeit is készítő processzorgyártó

Kína megtiltja a Micron termékeinek importálását, értékesítését, illetve felhasználását. A döntés mögött az amerikai memóriagyártó és a tajvani UMC csatározása áll. A Bloomberg szerint az egyelőre nem hivatalos ítélet oka, hogy a Micron megsértette a tajvani bérgyártó egyes szabadalmait. Amennyiben a tiltás hosszan érvényben marad, az komolyan megnyirbálhatja a Micron bevételeit és a nyereségét. Gyors megoldást csak egy licenc megállapodás hozhat

A Qualcomm korábban a Samsunggal akarta gyártatni az új, 7 nm-es Snapdragon lapkakészleteket

A XXI. század eddigi legnagyobb felvásárlására egyelőre nem kerül sor, azonban még semmi sincs lezárva

Az MTI híre szerint a német napelem ipar büszkesége úszik az adósságban, ezért csődöt jelentett. A napelemek világpiaci ára 2016-ban ötödével csökkent a kínai termelési kapacitás növekedése miatt. A Solarworld szerint a kínai gyártók árdömpinget alkalmaznak

A mai elektronikus berendezések, készülékek szinte mindegyike tartalmaz nyomtatott áramköri lapokat, amelyek ma már többnyire a felületszerelt technológia (SMT – Surface Mounted Technology) alkalmazásával készülnek ugyan, de megtalálhatók a furatszerelt technológiát (THT – Through Hole Technology) alkalmazó áramkörök és a vegyes szerelésűek is

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény