FőoldalÜzletCélegyenesben az eSIM-ek
2016. április 20., szerda ::

Célegyenesben az eSIM-ek

Az eSIM kártyás technológia sok egyéb mellett könnyebbé teheti például a szolgáltatóváltást

Az amerikai IHS piackutató szerint ennek nyomán az évtized végére a használatban lévő SIM kártyák száma 5,6 milliárdra nőhet. Szükség van valami rugalmas megoldásra. Bár jó ideje beszédtéma az eSIM kártya, de 2015-ben még nem került piacra olyan mobiltelefon, amibe ilyet építettek volna. Ugyanakkor szolgáltatókat és gyártókat egyaránt a tagjai között mondó GSM Association erőteljesen forszírozza, hogy a következő években már legyenek a piacon eSIM-mel ellátott okostelefonok is.

Az eSIM az idei mobil világkonferencián is fontos téma volt. Az eseményt szervező GSMA olyan specifikációt fogadott el, amely lehetővé teszi első lépésben a beépített kártyával rendelkező okostelefonok tulajdonosainak, hogy távolról is aktiválhassák az eSIM-jüket. Ez a lépés része a szervezet távoli SIM-hozzáféréssel kapcsolatos kezdeményezésének, amelynek végső célja az, hogy a mobilos ügyfelek a meglévő előfizetésükhöz hozzáadhassanak bármilyen új generációs hordozható készüléket, és biztonságos módon kapcsolhassák rá azokat a választásuknak leginkább megfelelő mobil hálózatra. Az utóbbira vonatkozó kiegészítő előírás részleteit júniusban tervezi nyilvánosságra hozni a GSMA.

esim1

A GSMA nem az kívánja elérni, hogy minden SIM kártya lecserélődjön, csupán rugalmasabbá akarja tenni az új generációs hordozható eszközök hálózatba kapcsolását, és egyben lehetővé akarja tenni a gyártóknak, hogy az eddigieknél kisebb, könnyebb mobil eszközöket fejleszthessenek.

Korábban a témában

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény