FőoldalÜzletTajvan is nyomoz a Super Micro háza táján
2026. május 27., szerda ::

Tajvan is nyomoz a Super Micro háza táján

Az amerikai szervergyártó megsérthette az exporttilalmat.

A szerverpiac egyik meghatározó, független szereplője a Super Micro ugyan amerikai székhelyű, azonban elsősorban ázsiaiak irányítják. Sajtóhírek szerint szinte egymást érik a hatósági intézkedések a cégnél. Fölmerült a gyanú, hogy három, a gyártóval kapcsolatban álló személy az exportkorlátozásokat kijátszva kínai vevőkhöz az Nvidia fejlett AI-feldolgozóegységeit tartalmazó szervereket juttatott el. Az ügyben a tajvani ügyészség is nyomoz.

A tajvani hatóságok egyelőre sem a gyanúsítottak nevét nem közölték, sem pedig azt, hogy a Super Micro állományába tartoznak-e. Viszont az alkalmazott módszerről annyi kiderült, hogy az eszközöket hamisított kísérődokumentumokkal látták el. Ezáltal „hatalmas összegű illegális profitra" tettek szert. Ismeretes továbbá, hogy az ügyészség kezdeményezésére a tajvani parti őrség tucatnyi helyszínen tartott összehangolt házkutatásokat, beleértve a gyanúsítottak otthonait, illetve külső cégek telephelyeit, mely során bizonyítékokat foglaltak le, több személyt őrizetbe vettek, illetve tanúként idéztek be.

Idén márciusban már lezajlott egy hasonló eset, akkor az amerikai hatóságok léptek fel. Ekkor szintén három személy - köztük két Super Micro alkalmazott - illegális exporttevékenysége nyomán indult az akció. Egyikük, Yih-Shyan Liaw ráadásul a cég egyik alapítója volt, akit az ügy nyilvánosságra kerülését követően azonnal eltávolítottak a vállalat menedzsmentjéből.

A vádirat szerint a három vádlott először egy délkelet-ázsiai desztinációba szállította a szervereket a tajvani gyárakból, ahol azokat újracsomagolták és jelöletlen dobozokban Kínába szállították. A módszernek emellett része volt az is, hogy a csempészett berendezések gyári címkéit eltávolították és dummy egységekre ragasztották át, melyeket átmeneti raktárakban tároltak, így azok papíron soha nem kerültek át Kínába, az ellenőrzésnek pedig nem tűnt fel, hogy a becsomagolt szerverek nem valódiak.

Forrás: www.reuters.com
Kép: Supermicro Data Center Server, Blade, Data Storage, AI System

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény