FőoldalÜzletMagyarország továbbra is fontos befektetési terület a GE-nek
2016. január 27., szerda ::

Magyarország továbbra is fontos befektetési terület a GE-nek

John G. Rice, a General Electric (GE) alelnöke szerint Magyarország a világcég beruházásai között élenjár. Több mint 1 milliárd dollár fektettek be, és több mint 10 ezer alkalmazottnak adnak munkát

Az M1 tévécsatornának adott riportjában a globális növekedésért és az Amerikai Egyesült Államokon kívüli összes üzleti folyamatért felelő alelnök kiemelte: a GE folyamatosan keresi a potenciális növekedési lehetőséget Magyarországon. John G. Rice – azzal kapcsolatban, hogy a GE szerkezetátalakítási terve keretében Európában 6500 munkavállalót elbocsát el – elmondta: a racionalizálás kevés magyar munkahelyet érint, és annak a néhány embernek is találnak helyet a GE magyarországi 10 ezer munkahelyén belül.

Az alelnöke megerősítette, hogy érdeklődéssel figyelik a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos kiírásokat, gőzturbina- és generátortechnológia területén tudnának szállítani, sikeres tender esetén a szállításhoz kapcsolódó tevékenységük jelentős részét Magyarországra telepítenék. A GE alelnöke szerint a paksi tenderben 1,5 milliárd dollár lehetne a részvételi lehetőségük, a hazai beszállítói arány 40 százalékának jelentős részét tudnák adni. John G. Rice rámutatott: jelentős tenderezési tapasztalattal rendelkeznek erőművi területen, az uniós követelményeket teljesíteni tudják.

A GE alelnöke szólt arról is, hogy készülnek a miniszterelnökkel és a kormány tagjaival való tárgyalásra, ahol megerősítik, a GE felelős befektető, és az is marad Magyarországon a jövőben is.

Forrás: MTI

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény