FőoldalÜzletNem kelendő a Motorola maradéka
2015. április 09., csütörtök ::

Nem kelendő a Motorola maradéka

A Motorola néhány éve a mobiltelefon üzlettől is megvált a talpra állás érdekében. A maradékra egyelőre nem sikerül vevőt találni

Piaci információk szerint elbukott a Motorola Solutions nagy terve, hogy eladja saját magát. Az eredeti elképzelések szerint a potenciális befektetők között kockázati tőketársaságok mellett olyan nagy ipari vállalatok is, mint a Honeywell, vagy a Tyco is szóba került.

A sikertelenség okát egyes vélemények szerint abban kell keresni, hogy a vállalat 13,2 milliárd dolláros piaci kapitalizációjával túl nagynak bizonyul ahhoz, hogy a potenciális vevők csak egymagukban hajtsanak végre egy ekkora akvizíciót. Mások szerint az ok abban áll, hogy a Motorola technológiája rövidesen elavulttá válhat. Pedig a cég ügyfelei között olyan nagyágyúkat találhatóak, mint a Volkswagen, a BMW, a Ford, vagy maga az Egyesült Államok kormánya. Jelen pillanatban egyébként a vállalatot követő elemzők sem látnak túl nagy fantáziát a Motorolában. Ebben komoly szerepet játszhat, hogy az elmúlt években a bevételek mellett a nyereség is visszaesett, ráadásul a profitabilitás is elmarad a szektorátlagtól.

Mint arról korábban már írtunk honlapunkon, a Motorola Solutions négy évvel ezelőtt az egykori Motorola Inc. feldarabolása révén jött létre. 2011 elején a Motorolát kétfelé darabolták: ekkor jött létre a különféle távközlési eszközök gyártásával foglalkozó Solutions, illetve a mobiltelefonokat gyártó Motorola Mobility. Ez utóbbit előbb felvásárolta a Google, majd részben továbbadta a kínai Lenovonak.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény