FőoldalÜzlet900 főt elbocsátanak a Toshibánál a PC-k miatt
2014. szeptember 25., csütörtök ::

900 főt elbocsátanak a Toshibánál a PC-k miatt

Bár a PC piac a vártnál kevésbé zsugorodott, a Toshibánál mégis elbocsátásokra került sor

A körülbelül 200 ezer főt alkalmazó japán cégcsoport személyi számítógépekért felelős divíziója az átalakítás következtében teljesen felhagy a végfelhasználóknak szánt gépek forgalmazásával bizonyos, egyelőre közelebbről nem meghatározott régiókban. A 900 fős elbocsátásra még a most zajló, jövő márciusban záródó pénzügyi évben sor kerül.

A leépítések várható költsége miatt a működési eredmény körülbelül 45 milliárd jennel lesz kevesebb a vártnál. Az éves forgalomra vonatkozó célszámot azonban változatlanul hagyták, mivel a tervek szerint a PC-s üzletág kurtítása miatt kieső bevételeket más divízióknál képesek lesznek pótolni. A felvázolt átalakítással a Toshiba évi 20 milliárd jen fix költségtől szabadulhat meg.

Mint a fentiekből látható, a leépítés nem azonnal hozza meg a várt (pénzügyi) eredményeket. Az intézkedés azért is érdekes, mert a legutóbbi pénzügyi évben egyébként kifejezetten jól teljesített a cég, hiszen több évig tartó negatív trendet megtörve növelte forgalmát. A 6500 milliárdos bevételből üzemi eredmény szintjén 290, nettó profitban pedig 120 milliárd maradt a vállalatnál.

A Toshiba leépítésekkel járó átalakulása nem áll példa nélkül. A szintén japán Sony teljesen megszabadult az egyre problémásabb Vaio termékcsaládjától. A HP az elmúlt években folyamatosan zajló átszervezési kísérletei több körben is tízezres nagyságrendű elbocsátásokkal jártak.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény