FőoldalÜzletHa február, akkor LED konferencia
2014. február 18., kedd ::

Ha február, akkor LED konferencia

Ötödik alkalommal rendezte meg a Világítástechnikai Társaság éves konferenciáját a legújabb fényforrás, a LED témájában. Az idei konferencia minőségi ugrás volt

Az idei LED konferencia mottója a rendezők szerint: „A minőségi LED világítás jegyében" volt. Ezt tükrözte mind az előadások, mind a mellé szegődött asztalkiállítás tárgya, és az egész rendezvény hangulata. Általánosan megállapítható, hogy a LED, mint fényforrás nagykorúvá vált, gyerekbetegségeire ma már inkább visszaemlékszünk, mint a napi gyakorlatban küzdünk ellene. Persze sokat fejlődött az alkatrész is, a tömeggyártás felfuttatásával áruk csökken, egyre jobban biztosítva a versenyképességet a világítóeszközök gyártói számára. A LED gyártók sorai is tisztultak, csak a legerősebbek maradtak versenyben, és a versenyt nem az jelenti, hogy „milyen szépen világít", hanem a minőségi mutatók, első sorban az energiahatékonyság és a színvisszaadási képesség.

Az esemény február 4-én és 5-én zajlott, amelynek a Lurdy Ház rendezvényközpontja adott otthont, teltházas megjelenéssel.

Első nap délelőtt a belsőtéri világításról hallottunk előadásokat. Peter Dehoff, az osztrák világítástechnikai egyesület (CIE) nevében számolt be az osztrák-német LED-es világítás kérdéseiről, elemezve az élettartam problémákat és a fényhasznosítás kérdéseit. Figyelemre méltó volt még Csuti Péter (Pannon Egyetem) előadása a LED-es lámpatestek fényerősség eloszlásának méréséről lámpaforgató goniofotométerrel.
Délután a LED-ek méréstechnikája szekcióban a minőségi LED-es világítástechnikát vették górcső alá az előadók, kitérve az előírások betartására, a homogén világítófelületek létrehozására, vagy akár a fényforrások spektrumának pupillaátmérőre gyakorolt hatására. Ezek után a kiállításon részt vevő cégek rövid bemutatkozó előadásai következtek.

A második nap délelőtt a kültéri világítással foglalkozó előadásokat hallottuk. Az utcák, közterek világításában továbbra is alapkövetelmény a lehető egyenletes megvilágítás, amely nehezen oldható meg az eredeti világítás hagyományos oszlopainak felhasználásával, mert a sugárzási karakterisztikák nem azonosak a nátriumlámpák, fénycsövek karakterisztikáival, de gazdasági megfontolásokkal gyakran erre kényszerül a beruházó. Fokozottan előtérbe kerül az energiahatékonyság, a hálózat torzítása, amely még ma is nagy küzdelem a kisülőcsöves világítóeszközök elektronikus ballasztjainál is.
A délutáni szekcióban az egyéb témaköröket tárgyalták az előadók. A minőségi LED-es világítás egyre feszegetőbb témája a színvisszaadás. Schanda professzor előadásában a színhűségről és színpreferencia kérdéséről beszélt a LED-es világítótesteknél. Az örök téma, az ember beavatkozása a természetbe, ma már a LED-eknél is előjött, előadásokat hallottunk a környezetvédelmi megfontolásokról és a hulladékkezelésről, és az MFA előadójától érdekes előadás hangzott el a nanostruktúrák betöréséről a LED-ek világába, amely a szekundersugárzáson alapuló fényporok kiváltásának lehetőségeiről szólt.

Nagy János a konferencia zárásakor elmondta, hogy ma már világosan látszik, hogy a Világítástechnikai Társaság öt évvel ezelőtti kezdeményezésére, a LED-es konferenciákra nagy szükség volt, elősegíti a technika fejlődését, és hagyományteremtő módon jövőre is megtartják.

Lambert Miklós

ELEKTRONET szerkesztőbizottság elnöke

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény