FőoldalÜzletCsökkent a nyereség a Sonynál
2011. február 04., péntek ::

Csökkent a nyereség a Sonynál

A Reuters jelentése szerint a Sony Corporation nyeresége az üzleti év harmadik negyedében 5,9 százalékkal csökkent. Ennek oka a televíziókat gyártó részlegét sújtó árharc és a jen erősödésének negatív hatása

A szórakoztató elektronikát is magába foglaló szegmensben csaknem felére csökkent az üzemi eredmény, miközben a hálózati és szolgáltatási szektorban a profit mintegy kétszeresére nőtt. Miközben az LCD televíziók eladásai gyengélkednek, addig a játék szoftverek megdobják a Sony eredményét, élükön a Gran Turismo program legfrissebb verziójával. A japán cég a televízió gyártás terén a Samsung-gal és az LG-vel versenyez, a Canonnal és a Nikonnal pedig a digitális kamerák terén. Annak dacára, hogy hosszabb ideje küzd a riválisaival hogy lépést tartson velük a profit és a termékek terén, 2010 a harmadik negyedévben 5,9 százalékkal, 137,52 milliárd jenre esett vissza a profitja. A vártnál gyengébb TV-eladások hatására Sony az árbevétel kilátásait is lejjebb vitte.

Masaru Kato, a Sony pénzügyi igazgatója Masaru Kato, a Sony pénzügyi igazgatója
Masaru Kato, a cég pénzügyi igazgatója ugyanakkor úgy nyilatkozott: az erős jen miatt nehezített helyzetben ez az eredmény viszonylag egészségesnek számít. Amióta Howard Stringer 2005-ben átvette a vezérigazgatói posztot, a Sony részvényeinek árfolyama negyedével csökkent. A japán konszern nem képes olyan, új és ikonikus termékekkel előrukkolni, mint a Walkman vagy a PlayStation.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény