FőoldalKonstruktőr2014-ben jönnek a 64 bites ARM-processzorok
2012. november 05., hétfő ::

2014-ben jönnek a 64 bites ARM-processzorok

Az ARM sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 64 bites ARM-chipek fejlesztésén dolgozik. Az eredményt két év múlva már a kezünkben is tarthatjuk

A Cortex-A50 processzorsorozat az ARMv8 architektúrán alapszik, a fejlesztői szerint pedig ez nagy mértékben felélénkíti majd a 64-bites rendszerek piacát. Az alacsony fogyasztás miatt az ilyen processzorral szerelt okostelefonok, táblagépek és más mobil eszközök akkumulátorideje nem változik, ellenben teljesítményük a mostani modelleknél sokkal jobb lesz. A Cortex A-57-el szerelt készülékek a mostani okostelefonoknál háromszor nagyobb teljesítményre lesznek képesek, ötször jobb energiagazdálkodás mellett. A Cortex-A53-ról pedig elmondható, hogy a mai csúcs-mobileszközök teljesítményét hozza majd negyedakkora fogyasztás, és a Cortex-A9-nél 40 százalékkal kisebb méret mellett

A technológia természetesen az ultrabookok és a tabletek szegmensében is elérhető lesz, például a ma az Intel Core i5-ös processzorával futó MacBook Air is megkaphatja majd az új egységeket. A tabletek jó része, így a nemrégiben bemutatott Microsoft Surface is ARM-lapkán alapszik. A fejlesztés a szervertermekben is óriási változásokat hozhat. Ez fontos, mivel a következő néhány évben az adatközpontok már több CO2-t bocsátanak majd ki együttvéve, mint a repülőgépek. Az alacsonyabb fogyasztásnak és a környezetbarátabb működésnek pedig valószínűleg alacsonyabb adattárolási költségei lesznek.

Az ARM nyilvánosságra hozta, hogy többek az AMD, a Broadcom, a HiSilicon és a Samsung is licencelni fogja a fejlesztések eredményeként megszülető szuperprocesszorokat.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény