FőoldalCikkek megjelenítése címkék szerint: rendezvény

2014. július 23. és augusztus 6. között a London International Youth Science Forum (LIYSF) immár 56. alkalommal került megrendezésre. A programok helyszínéül az Imperial College of London szolgált. 64 ország, majdnem 430 fiatal tudós-jelölttel képviseltette magát a rendezvényen. Magyarországról két fiatal vett részt a diákfórumon, Körmöczi Andor és Kopasz Tamás, akik a Magyar Innovációs Szövetség által rendezett, 21. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen 2. helyezést értek el, és MISZ különdíjban részesültek „Játékkonzol hallássérülteknek" című pályamunkájukkal. Jelenleg a Szegedi Egyetem hallgatói

Öt magyar vállalkozó, innovátor is bemutatkozik a Szigeten, hogy meghódítsák a világ minden tájáról Budapestre sereglett háromszázezer fesztiválozó fiatalt

Ötödször rendezik meg hazánkban, a győr-gönyűi kikötőben a járműipari egyetemisták legrangosabb világversenyének magyar futamát. A Formula Student Hungary az európai versenyek között az egyik legnépszerűbb: a nevezéskor 2,7 másodperc (!) alatt telt be a 44 csapathely: végül 15 országból sikerült bekerülni egyetemi, főiskolai autóépítő csapatoknak

A TIT Kossuth Klub Egyesület az idei évben is várja olyan kutatóintézetek, felsőoktatási intézmények, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységet folytató nagyvállalatok, start-up vállalkozások, civil és szakmai szervezetek jelentkezését, akik kiállítóként kívánnak részt venni az idén immáron negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Tudományok és Tehetségek Kertje elnevezésű szabadtéri rendezvényen, mely szeptember 19-én a Magyar Nemzeti Múzeum Kertjében kerül megrendezésre

Idén november 11.-e és14.-e között rendezi meg a Messe München International az electronica 2014-et, az elektronikai ipar egyik legnagyobb kiállítását Európában

Budapesten rendezik június 30. és július 4. között a 3DTV technológiák legjelentősebb ezévi nyári egyetemét és konferenciáját (3DTV-Conference 2014), ahova a világ minden részéről várnak előadókat és résztvevőket

– innovatív technológiák és IT megoldások testközelből. A Dell hamarosan Magyarországra érkező nemzetközi road showjának programja már elérhető az esemény oldalán. A Dell Solutions Tour június 24-én reggel 8:30-kor kezdődik a Budapest Bálnában és izgalmas, dinamikus előadásokkal, tematikus szekcióülésekkel, valamint a Dell megoldásait és termékeit bemutató kiállítással várja a látogatókat. A prezentációkat a Dell nemzetközi és hazai képviselői és partnerei tartják, és az érdeklődők felmerült kérdéseket személyes megbeszélés keretében is megvitathatják

Legyen Ön az előadó! Most Ön lehet az egyike a kiválasztott előadóknak, aki 2014 legrangosabb National Instruments rendezvényének budapesti helyszínén mutathatja be saját felhasználói megoldását

Idén ötödik alkalommal, rekordszámú résztvevővel rendezték meg hazánk legnagyobb mobiltechnológiai- és startup konferenciáját, a Smartmobilt (SM 2014). A hazai IT szektor legpezsgőbb eseményén közel száz hazai és nemzetközi előadó elsősorban arra kereste a választ, hogy hogyan válhat Budapest a régió startup nagyhatalmává

Megnyitotta kapuit a 2014-es, immár nyolcadik RENEXPO® Central Europe kiállítás és konferencia. A nemrégiben új helyre, a Syma Csarnok C Pavilonjába költözött, kétnapos rendezvény elsősorban a szakmai közönségnek szól, de látnivalókat kínál a lakosságnak is

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény