FőoldalÜzletMegnyílt a 8. RENEXPO
2014. március 13., csütörtök ::

Megnyílt a 8. RENEXPO

Megnyitotta kapuit a 2014-es, immár nyolcadik RENEXPO® Central Europe kiállítás és konferencia. A nemrégiben új helyre, a Syma Csarnok C Pavilonjába költözött, kétnapos rendezvény elsősorban a szakmai közönségnek szól, de látnivalókat kínál a lakosságnak is

A nemzetközi kiállítókat is vonzó seregszemle az alternatív energiák gyakorlatilag mindegyikét felvonultatja, miközben a szervezők a szakma számára több konferenciát, fórumot, találkozót is biztosítanak.

Március 12-én, szerdán, 10 órakor nyitotta kapuit a 2014-es RENEXPO energetikai kiállítás. Az immár nyolcadik alkalommal, a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központ, C Pavilonjában megnyíló kétnapos esemény a hazai energetikai szektor legnagyobb seregszemléje. Az idei év legfontosabb témái a megújuló, decentralizált energia-előállítás, az intelligens és hatékony energiaelosztás és –tárolás, az innovatív, hatékony energiafelhasználás és a különböző, energiaszektorhoz kötődő szolgáltatások lesznek.

A kiállítás támogatói a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és Nemzeti Innovációs Hivatal. Ez utóbbi már hagyományosan idén is meghirdette innovációs pályázatát, hogy az arra alkalmas hazai fejlesztések és találmányok bemutatkozhassanak a bel- és külföldi közönségnek.

A kiállítással párhuzamosan több konferenciát is szerveznek. Így megtartják a 3. Nemzetközi szolár konferenciát, lesz átfogó konferencia Magyarország energiapolitikájáról és a megújuló energiahasznosítás hazai jövőjéről, emellett a szervezők összehívnak egy szakmai fórumot és egy bioenergiáról szóló szakmai napot is. Az eseményeken számos szakember felszólal a kormányzati támogató intézmények részéről, de gazdasági szakemberek, önkormányzati szövetségek képviselői, és banki szakemberek is előadnak. Az első napon megrendezésre kerül a Nemzeti Külgazdasági Hivatal szervezésében egy Nemzetközi Üzletember Találkozó.

Az esemény azonban nem csak a szakmabeliek, de a „civil" látogatók, a lakosság számára is tartogat látnivalót. Azok, akik a közeljövőben civilként vagy akár vállalkozóként új épületek létrehozásán gondolkodnak, gyakorlatilag mindent megtudhatnak az építőipar korszerű, energiatakarékos megoldásairól.

Azok sem unatkoznak majd, akik konkrét elképzelések nélkül térnek be a kiállításra. A RENEXPO-n átadják a Megújuló Energia díjakat, hatodszorra is megrendezésre kerül a népszerű Egyetemek Utcája, de az alternatív üzemanyagú járművek és a fenntartható közlekedés rajongói sem maradnak látnivaló nélkül.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény