FőoldalÜzletMagyar fiatalok az 56. London International Youth Science Forumon
2014. augusztus 14., csütörtök ::

Magyar fiatalok az 56. London International Youth Science Forumon

2014. július 23. és augusztus 6. között a London International Youth Science Forum (LIYSF) immár 56. alkalommal került megrendezésre. A programok helyszínéül az Imperial College of London szolgált. 64 ország, majdnem 430 fiatal tudós-jelölttel képviseltette magát a rendezvényen. Magyarországról két fiatal vett részt a diákfórumon, Körmöczi Andor és Kopasz Tamás, akik a Magyar Innovációs Szövetség által rendezett, 21. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen 2. helyezést értek el, és MISZ különdíjban részesültek „Játékkonzol hallássérülteknek" című pályamunkájukkal. Jelenleg a Szegedi Egyetem hallgatói

Az idei év fő témája az emberi bolygó volt: terítékre kerültek a globális felmelegedés és az energiagazdálkodás problémái, egyszerű fizikai effektusok mai, modern, sokszor meghökkentő felhasználása, valamint a legújabb fizikai-kémiai eredmények bemutatása, jövőt meghatározó szerepe; ugyanakkor a szabadon választható programok keretei között szinte minden tudományágon belül voltak bemutatóórák és előadások. A diákok betekintést nyerhettek a londoni egyetemi rendszer működésébe és a kutatói munka által kínált lehetőségekbe is, valamint az Oxford-i és Cambridge-i egyetemek meglátogatása is újabb perspektívákat nyitott meg a résztvevők számára.

Az idei évben is, egyik este a résztvevő fiatalok bemutathatták kutatásaikat, eredményeiket egy poszter segítségével. Egy 10 tagú neves tudósokból, szakértőkből álló zsűri nézte meg és értékelte a munkákat. A legjobb tíz projekt lehetőséget kapott, hogy másnap bemutathassa munkáját mindenki előtt az előadóteremben, tíz perces prezentációban.

A diákkonferencián az ifjú kutatók a múzeumi látogatásokon (Science Museum, National History Museum, stb.) keresztül, szakértők segítségével közvetlenül megismerkedhettek azokkal a témákkal, eszközökkel, amelyek eddigi tanulmányaik során csak "száraz" tankönyvi adatok voltak és csak képeken keresztül láttak. A két hét során a 64 ország képviselőit, a rengeteg eltérő szokás, életstílus, vallás és kulturális különbözőségek ellenére, közös cél hajtotta: megismerni a tudomány csodás világát.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény