FőoldalCikkek megjelenítése címkék szerint: rendezvény

Harmadik alkalommal rendezte meg a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az európai uniós „Safer Internet Plus" (SIP) program keretében „Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra" című konferenciát

A természettudományi, a műszaki és az informatika területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó középiskolákat, középiskolai tanárokat díjazott a BME Pro Progressio Alapítványa, amelynek legfontosabb tevékenysége - a középiskolától kezdve a doktori képzésig - az innovatív gondolkodást elősegítő tehetséggondozás

2014. október 1-én, Budapest IX. kerületében, a Szily Kálmán Kéttannyelvű Műszaki Középiskola, Szakiskola és Kollégiumban rendezték meg a „Meet the scientist" program idei nyitórendezvényét

Nagy érdeklődés kísérte az Agóra Tudományos Élményközpont szakmai megnyitóját Debrecenben, melyre éppen szeptember 26-án, a Kutatók Éjszakájának napján került sor. Nem véletlenül: az elsődleges cél a szakmai célközönség, vagyis a pedagógusok érdeklődésének felkeltése volt, hogy a későbbiekben minél több diáknak tartsanak itt kihelyezett természettudományos órát

Szeptember 23-án nagysikerű szakmai napot rendezett a Microsolder, amelynek a Bara Hotel adott otthont. A zsúfolásig megtelt teremben a Henkel újdonságairól hallott a szakmai közönség

Hét kategóriában, minden korábbit meghaladó számban, több mint 60 szénhidrogén-meghajtást nélkülöző, környezetbarát jármű versenyzett az MVM Energia Futamon Budapest belvárosában, a Lánchíd pesti hídfőjénél, a Széchenyi téren

A TIT Kossuth Klub Egyesület az idei évben is színes programokkal és számos érdekességgel várja az eseményre kilátogatókat. A szervezők célja, hogy különböző élmények, tapasztalatok segítségével keltse fel az érdeklődést a tudományok és a környezet-, természetvédelem iránt. Lesz animációs workshop, virtuális ruha próba, robot, Formula Student autó és vulkanikus kőzet bemutató. 20 kiállító érdekes programokkal és előadásokkal várja a helyszínre érkezőket

A Nemzeti Innovációs Hivatal főszervezésében, a Design Terminál és a HIPAVILON Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség kiemelt szakmai támogatásával, valamint számos hazai szervezet összefogásával, idén is megrendezésre kerül Magyarország legjelentősebb nemzetközi kitekintésű kutatás-fejlesztési és innovációs konferenciája és startup kiállítása 2014. október 16-17-én Budapesten, az Akvárium Klubban

Szombaton negyedik alkalommal rendezi meg a jövő környezetbarát technológiáit felvonultató, a szénhidrogén-meghajtást nélkülöző járművek versenyét és seregszemléjét az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. A szeptember 20-án tartandó IV. MVM Energia Futamon mintegy ötven csapat napelemes autói, különleges prototípusai, átalakított szériaautói, elektromos versenyautói és motorjai versenyeznek majd Budapest szívében, a Lánchíd pesti oldalán

A Henkel az elektronikai technológiában használatos anyagok világviszonylatban vezető fejlesztője és gyártója a forgalmazó Microsolder kft-vel karöltve egy műszaki technológiai szeminárium keretében szeretné megismertetni az érdeklődőkkel a Henkel legújabb fejlesztési eredményeit, anyagait és azok alkalmazását szeptember 23-án

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény