FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: mobil

mobil

Sajtóhírek szerint januárban jöhet az újabb összecsapás a kereskedelmi háborúban

A hírszerzési tevékenység és a kibertámadások megnehezítése érdekében Japán betiltaná az állami beszerzéseket a kínai Huawei Technologies Co Ltd és a ZTE Corp távközlési berendezés-gyártó vállalatoktól

2020-ra a Samsungot is maga alá gyűrné a Huawei

Hazánkban is elérhetővé vált a Xperia XZ2 Premium okostelefon, a Sony Mobile zászlóshajója, mely az egyik legkiemelkedőbb kamerával rendelkezik, amit valaha okostelefonba építettek

Magyar győzelemmel zárult a Huawei európai mobilfotós-versenye, a Next Image. Pávó Réka „Art & Leukemia” című alkotásával nyerte el a verseny nagydíját, mely a lány betegsége elleni küzdelmét örökíti meg. A vállalat idén első alkalommal, a National Geographic-kal együttműködésben rendezte meg nemzetközi mobilfotós viadalát, amelyre 20 országból, hat kategóriában, kizárólag a gyártó okostelefonjaival készült fényképekkel lehetett nevezni. A kategóriák győzteseit, valamint Pávó Réka Grand Prix-díjas alkotását a közönség szavazatai és a nemzetközi szakmai zsűri értékelése alapján választották ki. A Huawei szeptember 18-tól, exkluzív fotókiállítás keretében mutatja be neves magyar fotográfusok alkotásait és a Next Image legjobb fotóit az Akvárium Klubban

A történet tíz éve egy magyar EU parlamenti képviselő felszólalásával kezdődött

A Huawei Fogyasztói Üzletága bejelentette a GPU Turbo idei frissítési ütemezését. A fejlesztésnek köszönhetően a vállalat okostelefonjai minden eddiginél nagyobb grafikai teljesítményre lesznek képesek, ezzel közel 60 százalékkal javul a játékok és VR alkalmazások képi minősége. A több hullámban, EMUI frissítésként érkező GPU Turbo első körben 2018. augusztusától a gyártó idei csúcskategóriás szériáján, a P20 készülékeken és a tavaly ősszel bemutatott Huawei Mate 10-en, Mate 10 Pro-n és a Mate RS-n lesz elérhető Európában

Az Új-Delhitől körülbelül egy órányira lévő Nodiában található gyár lett állítólag a legnagyobb a világon

A világszerte piacvezető senior telefongyártó cég, a Doro készülékei nyártól Magyarországon is elérhetőek. A svéd márka három kategóriában kínálja készülékeit: a Doro 8040 Android okostelefont, az elegáns, széthajtható Doro 2404-es telefont, valamint a Doro 1360 alapfunkciós készüléket. A kifejezetten nekik fejlesztett funkciókkal ezentúl az idősebbek is könnyebben tarthatják szeretteikkel a kapcsolatot

Lényegesen felülmúlhatja a tavalyi magyarországi sikereit a Huawei új okostelefon szériája. Az P20 és P20 Pro készülékekből az értékesítés első két hónapjában 76 százalékkal többet adott el a vállalat a tavaly áprilisban bemutatott P10 modelljeihez képest. A Huawei szerint a korábbi szériához képest akár kétszer annyi készülék is gazdára találhat P20 sorozat termékeiből, ami így a gyártó valaha volt legnépszerűbb készülékcsaládjává válhat

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény