FőoldalÜzletA Samsung Indiában óriási mobiltelefongyárat adott át
2018. július 20., péntek ::

A Samsung Indiában óriási mobiltelefongyárat adott át

Az Új-Delhitől körülbelül egy órányira lévő Nodiában található gyár lett állítólag a legnagyobb a világon

A 32 hektáron elhelyezkedő létesítménynek köszönhetően a dél-koreai gyártó csaknem megduplázza okostelefon-gyártó kapacitását: 2020-ban az Uttar Pradesh államban található üzemben a mostani 68 millió helyett már évente 120 millió készüléket állítanak majd elő. A Samsung beruházása nem kis részben a „Make in India” (azaz „Gyártson Indiában!”) program ösztönzésére valósult meg. Ennek keretében az indiai kormány arra igyekszik ösztökélni a multinacionális cégeket, hogy hozzanak létre gyártókapacitásokat az országban. A Samsung nem csak az indiai piacon fogja értékesíteni az itt készülő telefonokat, hanem külföldre is szállítanak majd belőlük.

India hatalmas üzleti lehetőségeket kínál: 300 millió okostelefon-tulajdonossal Kína után a második legnagyobb piacnak számít a világon. Ráadásul a kereslet tovább növekedhet, hiszen az 1,3 milliárd lakos kétharmadának eddig nem volt internet-hozzáférése. Rengetegen közülük azonban pontosan az okostelefonok használatával válhatnak internet-felhasználóvá, miután az utóbbi időben kibontakozott árharc eredményeként megfizethetőbbé váltak Indiában a mobil adatforgalom tarifái. Ehhez járul hozzá, hogy a Samsungot az indiai piacon lekörözte a Xiaomi. Az olcsó készülékeivel hódító kínai cég az elmúlt időszakban megháromszorozta indiai gyártókapacitását. Jelenleg hat üzemet működtet az országban, amelyek ontják magukból az okostelefonokat: másodpercenként kettő kerül le a futószalagokról.

Forrás

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény