FőoldalArchívumTörténelmi jelentőségű megegyezést kötöttek az IEC, ILAC és IAF szervezetek
2010. december 03., péntek ::

Történelmi jelentőségű megegyezést kötöttek az IEC, ILAC és IAF szervezetek

Az IEC, ILAC és IAF szervezetek történelmi jelentőségű megállapodást kötöttek, amelynek célja, hogy a közreműködő IAF és ILAC tagok által akkreditált, hitelesítő testületek és tesztelő laboratóriumok munkáját lényegesen alacsonyabb költségűvé, kevésbé időigényessé és kevésbé összetetté tegye. A sanghajban aláírt, háromrészes egyetértési nyilatkozat egyik legfontosabb folyománya, hogy mostantól kezdve három helyett egyetlen felmérés is mindhárom testület elfogadását fogja automatikusan magával vonni

Ez a megállapodás a megfelelőségi tanúsítványokat kiadó szervezetek történelmében példa nélkül áll, és elengedhetetlen előfeltétele volt az IEC megfelelőségi testületének, az ILAC-nek és az IAF-nek a hosszú évekre visszatekintő, hatékony kooperációja. A megállapodás tehát közvetlenül és kedvezően befolyásolja az IAF és ILAC tagok által akkreditált tanúsító testületeket és tesztelő laboratóriumokat, továbbá a három testület sikeresen útjára indított egy kísérleti pilótaprogramot is az új koncepció tesztelésére, amelynek egy új weboldalt is felállítottak (elérhető a www.iec-ilac-iaf.org címen).

Közös irányító bizottság
Az egyetértési nyilatkozat alapján a megállapodó felek egy közös irányító bizottságot hoztak létre, amely az IECEE vezető titkára, Pierre de Ruvo elnöklése alatt sikeresen megtartotta első ülését. A gyűlés az ILAC akkreditációs bizottság elnökét, Regina Robertson asszonyt választotta meg titkárnak. Az irányító bizottság feladata a kooperációs stratégiák fejlesztése, a projektek végtermékeinek és problémáinak kezelése, támogatás biztosítása.

Közös nevező
Az egyetértési nyilatkozat további célja, hogy az ISO/IEC szabványokat és irányelv-dokumentumokat közös, koordinált folyamatban alkalmazzák az érintettek. Ez biztosítja a technikai problémák egységes értelmezését és a megfelelő értékelési procedúrák egységesítését. Intézkedéshozatalra is került sor a vezető értékelők közös képzéseire és workshopjaira, valamint az összehangba hozott procedúrák és politikák fejlesztésére vonatkozóan is.

Az IEC-ről
Az IEC (International Electrotechnical Commission) a világ legnagyobb olyan szervezete, amely nemzetközi szabványokat állít fel és tesz közzé elektromossági, elektronikai és kapcsolódó technológiákra. Az IEC kezeli azt a testületet is, amely a hitelesítést végző berendezéseket vizsgálja a nemzetközi szabványok szerint.
További információ

Az ILAC-ről
Az ILAC (International Laboratory Accreditation Cooperation) egy laboratóriumokat és vizsgáló-akkreditációs testületeket tömörítő szervezet, amely már több mint 30 éve létezik. Az ILAC tagjai több mint 90 gazdaságot és regionális szervezetet reprezentálnak, célja pedig a laboratóriumi és vizsgáló-akkreditációs gyakorlatok szabványosítása és fejlesztése, valamint e szolgáltatások népszerűsítése az iparban, kormányhivataloknál, szabályozási testületeknél és végfelhasználóknál.
További információ

Az IAF-ről
Az IAF (International Accreditation Forum) a világ legnagyobb megfelelőség-vizsgáló akkreditációs testületi egyesülete, amelynek olyan további testületek is tagjai, amelyek menedzsment rendszerek, termékek, szolgáltatások, személyzet stb. megfelelőségi tanúsítását végzik. Elsődleges célja egy olyan, világszerte egységes megfelelőség-felmérési program kidolgozása, amely csökkenti az üzleti kockázatokat egy valós helyzetet tükröző akkreditációs rendszerrel.
További információ

Lambert Miklós

ELEKTRONET szerkesztőbizottság elnöke

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény