FőoldalÜzletÚj ügyvezető igazgatója a Tungsram élén
2022. november 18., péntek ::

Új ügyvezető igazgatója a Tungsram élén

A cég közleménye szerint Képes Kálmánt nevezték ki a vállalatcsoport élére.

tungsram mod

A vállalatnak az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Képes Kálmán nem csak a Tungsram Operations Kft., hanem a Tungsram-csoport több tagvállalatának élén is áll. Az új ügyvezető igazgató nagy nemzetközi tapasztalattal és kapcsolatrendszerrel rendelkezik, a Tungsramhoz gyermekkora óta, édesapja révén is kötődik, de kiválasztásakor a szakszervezetek ajánlása is jelentős érv volt. Az új vezető abban bízik, hogy hűséges beszállítóik és vevőik támogatásával, munkatársaik elkötelezettségével megoldást találnak a jövőre.

„Örülök, hogy visszatérhetek a Tungsramhoz – amelyhez gyerekkori emlékek fűznek –, és magam is maximális erővel és tapasztalataimat hasznosítva részt vehetek azokban a heroikus erőfeszítésekben, amelyeket a vállalat dolgozói tesznek a magyar ipari legenda megmentéséért” – mondta Képes Kálmán.

Az eddigi elnök-vezérigazgató, Jörg Bauer leköszönt. Jörg Bauer korábban a GE Hungary elnöke volt. Ő 2018-ban vásárolta meg a Tungsramot a GE-től, amely be akarta zárni. A cégvezető akkor a kormánnyal szorosan együttműködve lépett, és a szükséges támogatást is megkapta ahhoz, hogy megmentse a vállalatot, amelynek átalakítására a GE feltételei miatt öt évet szántak. Az elmúlt évek alatt a kormány támogatásával, stratégiai partnerségével elindult a Tungsram átalakítása, a jövő biztosítása érdekében a cég tevékenységét új területekre, új üzletágakra diverzifikálták. Ezen ágazatok még mindig fennmaradhatnak, de az Eximbank csődegyezséget kizáró szavazatát követően sokkal nehezebb körülmények között.

Mint arról korábban többször is írtunk, a cég május elején kért csődvédelmet, miután a cég legnagyobb hitelezője, az Eximbank inkasszót nyújtott be a vállalat bankszámláira. A Tungsram augusztus 8-án mutatta be első kilábalási tervét, amelyet a legtöbb hitelező elfogadott, de a legnagyobb, az Eximbank nem. A második csődegyezségi eljárást november 7-én tartották, de akkor sem született egyezség, ezért került felszámolás alá a cég.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény