FőoldalÜzletIdén már nem derül ki az európai Intel gyár helyszíne
2021. december 20., hétfő ::

Idén már nem derül ki az európai Intel gyár helyszíne

Az összesen mintegy 200 milliárd dollár nagyságú befektetések helyszíneit 2021 végéig kívánta bejelenteni az Intel.

Ismeretlen oknál fogva csak valamikor 2022 elején derülhet ki, hogy pontosan hol és milyen egységek létesülnek az USA-ban illetve Európában. Sőt még azt sem tisztázták, hogy a "2022 eleje" pontosan milyen időpontot jelent.

Az Intel még 2021. elején beszélt arról, hogy egy vadonatúj, kisváros méretű gyárkomplexumot húzna fel valahol az Egyesült Államokban, amely a végleges tervektől függően 60-120 milliárd dollárba kerülne. A telephelyen hat-nyolc gyáregység fog működni, amelyek az Intel aktuális legfejlettebb félvezetős eljárásával fognak termelni. Az európai terjeszkedéssel kapcsolatos tervei nagyon hasonlóak. A vállalat itt is egy teljesen új telephelyet kíván létrehozni, ahol első körben 20 milliárd dollárból építene egy gyáregységet. Ez később fokozatosan bővülne, amivel a beruházás összértéke elérné a 100 milliárd dollárt.

Az Intel idén már két új félvezetőgyár - a Fab 52 és a Fab 62 – alapkövét tette le az arizonai Chandler melletti Ocotillóban. Az üzemek mintegy 20 milliárd dollárba kerülnek, és egy már meglévő telephely termelési kapacitását növelik majd. Ez alapvető különbséget takar, hisz sokkal egyszerűbb bővíteni, mint egy teljesen új telephelyet létrehozni, az elengedhetetlen infrastruktúra ugyanis viszonylag kevés helyen adott. Egy új telephelyen történő beruházás finanszírozása, illetve magának a megfelelő helyszínnek a megtalálása összetett feladat. Az Intelnek olyan területre kell építkeznie, ahol a közművek mellett a közlekedési infrastruktúra, nem utolsó sorban pedig a szakképzett munkaerő is elérhető, ami lényegében a nagyvárosok közelségét jelenti. Az sem elhanyagolható körülmény, hogy egy ilyen tényleg óriási beruházáshoz kellő támogatást kap-e az adott országtól.

Forrás: www.notebookcheck.net

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény