FőoldalÜzletA Samsung elnézést kért dolgozói haláláért
2018. december 03., hétfő ::

A Samsung elnézést kért dolgozói haláláért

Nem ritka a dolgozók körében az agydaganat és a leukémia sem

Az elmúlt néhány évben több Samsung dolgozó is meghalt, az óriáscég hivatalosan is bocsánatot kért a dél-koreai gyáraiban tapasztalható rossz munkakörülmények miatt.

A Szöulban tartott sajtótájékoztatón Kim Kinam, a Samsung egyik részlegének az elnöke bocsánatot kért a dolgozóktól és hozzátartozóiktól. Elmondása szerint a vállalatnak nem sikerült betartania az egészségügyi szabályokat, és veszélynek tették ki gyári munkásaikat. Ennek következtében 2007 óta több tucatnyian haltak meg, vagy lettek daganatos betegek.

Az első eset akkor került nyilvánosságra, amikor egy Hwang nevű taxisofőr nem fogadta el a Samsung által kínált megállapodást, miután 23 éves lánya a vállalat gyárában tapasztalható körülmények miatt lett leukémiás. Hwang mindent megtett azért, hogy lánya halálát követően felhívja az emberek figyelmét arra, hogy mi is zajlik a koreai vállalat gyáraiban. Hwang elmondta, hogy semmilyen bocsánatkérés nem teszi jóvá azt, amit a lányával tettek, sem pedig a 11 éven át tartó megaláztatást és fájdalmat. Hozzátette, hogy a bocsánatkérést ígéretként fogja fel, és reméli, a Samsung mindent megtesz annak érdekében, hogy javítsák a munkahelyi körülményeket és biztonságot.

A Samsung ezentúl kompenzálni fogja azokat a dolgozókat, akik a vállalat valamelyik chipvagy LCD-gyárában dolgoztak 1984-ig visszamenőleg. A leukémiások például 132 ezer dollárt kapnak, de a vetélés és a különböző születési rendellenességek is szerepelnek a tételek között.

Forrás

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény