FőoldalÜzletÚjra nagyon kelendők a Nokia telefonok
2018. február 20., kedd ::

Újra nagyon kelendők a Nokia telefonok

A gsmarena.com híradása szerint a tavalyi utolsó negyedéves eladások azt bizonyítják, hogy kifejezetten jó az érdeklődés a nagy visszatérő Nokia okostelefonjai iránt. Ráadásul ha nem csak az okos készülékeket számítjuk, akkor még jobban teljesítenek a Nokiák. Egy év alatt a 6. legnagyobb mobilgyártóvá vált a cég

A mobiltelefon piacon a tavalyi év egyik legjobban várt eseménye a Nokia márka visszatérése volt. Nem csak az egykori piaci király, a 3310-es feltámasztása bizonyult jó ötletnek, hanem a gyártó okostelefonjai után is nagy volt érdeklődés.

A Counterpoint egyik munkatársa, Neil Shah Twitter-bejegyzése szerint a Nokia márka feltámasztására létrehozott finn cég, a HMD Global összesen mintegy 4,4 millió okostelefont adott el 2017 utolsó negyedévében. Persze ez önmagában még nem sok, ha azt vesszük, hogy csupán a piac 1 százalékáról van szó, ugyanakkor ezzel a top 10-es listából éppen kicsúszva a 11. legtöbb telefont értékesítő céggé vált.

Mindez azonban még érdekesebb akkor, ha megnézzük, kiket utasított maga mögé a HMD:

  • HTC
  • Sony
  • Google
  • Alcatel
  • Lenovo
  • OnePlus
  • Gionee
  • Meizu
  • Coolpad
  • Asus

Ezek után talán már nem meglepő, hogy az Egyesült Királyságban a harmadik legtöbbet eladott okostelefon valamilyen Nokia készülék, de Oroszországban, Vietnamban és a Közel-Keleten is benne voltak a top 5-ben. A Nokia hagyományos mobiljai még ennél is erősebben szerepeltek: 2017 negyedik negyedévében 20,7 millió darabot adtak el belőlük. Az okostelefonokkal együtt, tehát mindent összegezve a piac 6. legnagyobb szereplőjévé lépett elő a HMD, ami a GSMArena számításai szerint 5 százalékos részesedést jelent.

Forrás

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény