FőoldalÜzletÚj brand-et konstruált az LG
2018. január 11., csütörtök ::

Új brand-et konstruált az LG

A társaság külön márkát hoz létre azon készülékeinek, amelyeknél bevetik az MI-t

A jövőben nem okoz gondot az LG termékeket vásárlóknak annak eldöntése, hogy az adott eszköz használja-e a mesterséges intelligenciát (MI). Az LG „ThinQ” nevű brand-je minden olyan 2018-as háztartási eszközt, fogyasztói elektronikai terméket és szolgáltatást megjelöl, amely mesterséges intelligenciát alkalmaz. Az ezzel a márkanévvel ellátott eszközök és szolgáltatások mindegyike képes lesz a gépi tanulásra, a kommunikációra más készülékekkel. Az LG saját DeepThinQ technológiája mellett számos további MI-technológiát is használ majd a cég partnereitől.

Az LG először a 2017-es Consumer Electronics Show-n mutatta be az MI-törekvéseit, ekkor jelentette be a DeepThinQ technológiát. A társaság ezek után új kezdeményezést indított el, melynek célja az volt, hogy az év során bemutatott prémiumtermékek mindegyike WiFi kompatibilis legyen. Júniusban jött a következő nagy lépés, a vállalat ekkor nyitotta meg a szöuli Mesterséges Intelligencia Laboratóriumot, amely összefogja a cég különféle kutatásait az olyan technológiák területén, melyek lehetővé teszik a hang- és videoalapú, valamint a szenzorok által szolgáltatott információk felismerését, és képessé teszik az eszközöket arra, hogy saját következtetéseik nyomán tanuljanak. Az LG laboratóriuma közreműködött a világ első, a saját környezetét feltérképezni képes légkondicionálójának fejlesztésében csakúgy, mint intelligens hűtőszekrények, mosógépek és robotporszívók megalkotásában. A 2018-as ThinQ termékeket az LG 2018. január 8-án fogja bemutatni. A társaság ThinQ márkájának első képviselői a 2018-as CES-en is ott lesznek.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény