FőoldalÜzletA Huawei felkészül az Android kiváltására
2016. július 04., hétfő ::

A Huawei felkészül az Android kiváltására

A harmadik legnagyobb telefongyártó a Google kontrolljától fél

A Huawei rendkívüli intézkedésként inkább saját mobil operációs rendszert fejleszt arra az esetre, ha a Google esetleg még nagyobb ellenőrzést akarna az Android felett. A The Information néhány nappal ezelőtti értesülése szerint a kínai gyártó számos volt Nokia-alkalmazottat vett fel egy új mobil operációs rendszer kifejlesztésére. A program neve – a gyártó saját chipjeire hajazva – állítólag Kirin OS lehet. Az intézkedés merész és kockázatos lépésnek tűnhet, hiszen nemigen látszik most fogyasztói igény egy harmadik platformra. Mint emlékezetes, sem a Microsoftnak, sem a BlackBerrynek nem sikerült megtörnie az Android–iOS duopóliumot.

Ugyanakkor érdemes figyelembe venni a Huawei szempontjait is. A Google egyre nagyobb kontrollt próbál gyakorolni az Androidra, válaszul a mind gyakoribb „forkolt” verziókra. (Forkolás: egy projekt forkolása akkor történik, ha a fejlesztők egy része a forráskód másolatából kiindulva független fejlesztésbe kezd, és így a program fejlesztése több szálon halad tovább.) Ez a beleavatkozás viszont korlátozhatja a Huawei innovációs törekvéseit saját eszközein. A Gizmochina beszámolója alapján éppen erről a félelemről lehet szó. A kínai site a Huawei vezérigazgatójának véleményét idézve azt írja: a vállalat továbbra is az Androidot kívánja használja mindaddig, amíg az nyitott marad.

Forrás:

http://www.gizmochina.com/2016/06/23/huawei-reportedly-working-mobile-os/

és:

http://www.gizmochina.com/2016/06/24/huawei-ceo-comments-rumors-independent-os/

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény