FőoldalÜzletA Canon vevő a Toshiba Medical Systemsre
2016. március 18., péntek ::

A Canon vevő a Toshiba Medical Systemsre

A hírek szerint több mint 6 milliárd dollárt érne a Canonnak az egészségügyi üzletág. Korábban a Fujifilm Holdings, illetve a Konica Minolta és az európai Permira kettőse is érdeklődött a Toshiba Medical Systems iránt

A Reuters tudósítása szerint a Canon exkluzív tárgyalási lehetőséget kapott a Toshibától a cég egészségügyi eszközgyártó üzletágának megvásárlásával kapcsolatban, miután igen kiélezett aukciós versenyben kerekedett felül a többi érdeklődőn. A hírügynökség értesülései szerint a Canon ajánlatát az is erősítette, hogy a két vállalat egészségügyi termékportfóliója viszonylag kevés átfedést mutat, így a felügyeleti hatóságok későbbi jóváhagyása ebben az esetben bukhat el a legkevésbé bármilyen trösztellenes kifogáson. A 700 milliárd jenes (nagyjából 6,2 Md USD) összeget hivatalosan egyik fél sem erősítette meg, de a hivatkozott források igen nagyvonalú ajánlatról beszélnek, mivel a szóban forgó részleg piaci értéke 400 milliárd jen körül lehet.

A Toshiba egészségügyi üzletága jelenleg a CT szkennerek második legnagyobb globális szállítója, de egyebek mellett röntgen- és MRI rendszereket is gyárt, legutóbbi pénzügyi évét pedig több mint 400 milliárd jenes forgalommal zárta. A Canon orvosi diagnosztikai termékei között ugyancsak megtalálhatók a röntgengépek, mint ahogy mondjuk a szemvizsgáló berendezések is. Az elemzők szerint a hírekben említett vételár igen kedvező lenne a Toshibának, mivel a vállalatnak sürgősen meg kell erősítenie sajáttőke-bázisát, hogy megőrizze a befektetői bizalmat és hitelképességét. A tavaly kirobbant mérleghamisítási botrány következményeként a Toshiba komoly bírságoknak és kártérítési követeléseknek néz elébe, és a Reuters információi szerint éppen 200 milliárd jenes (1,8 milliárd dolláros) újabb hitelcsomaghoz próbál hozzájutni.

A kommentárok kiemelik, hogy az esetleges üzlet a Canonnak is előnyös lehet. A Canon hosszú ideje próbálja megvetni a lábát a magas haszonkulccsal értékesíthető orvosi eszközök piacán, ami eddig nem nevezhető kifejezett sikertörténetnek, az iparágat egyértelműen az olyan hagyományos szállítók dominálják, mint amilyen például a Siemens. A Canon ugyanakkor kénytelen előre menekülni, mióta az okostelefonok térhódítása alaposan visszavetette az alaptevékenységét jelentő kamera gyártást. A megszellőztetett ajánlat több mint nagyvonalú, azonban a Toshiba egészségügyi eszközöket gyártó részlege már a legelső időszakban is profitot termelhet az új tulajdonosnak, hosszabb távon pedig kulcsfontosságú lehet a cég stratégiáját illetően, csakúgy, mint az előző évben 2,8 milliárd dollárért megszerzett svéd Axis és a videokamerás megfigyelő rendszerek.

Forrás

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény