FőoldalÜzletAz élen haladni mindig kockázatos
2014. június 11., szerda ::

Az élen haladni mindig kockázatos

25 éves a világhírű KÜRT Zrt., Magyarország egyetlen informatikai brandje. A csoport az előző évhez képest 2013-ban növelni tudta árbevételét, amely 1,529 milliárd forint volt, üzemi eredménye meghaladta a 100 millió forintot. Néhány éven belül, 3-5 év múlva az árbevételük 30%-át exportból szeretnék elérni. Az adatmentési technológiája 2014-ben hungarikum lett. A jövő nem képzelhető el nélkülük...

A KÜRT ma mindent ment, ami nem papír, és az információmenedzsment piac valamennyi területét lefedi; organikus fejlődés eredményeként etikus hackereket képez, megoldást ad a Big Data problémára, kiépítette saját, nagybiztonságú felhő infrastruktúráját, részt vesz nemzetbiztonsági ajánlások kidolgozásában.

Egy kis KÜRT történelem

A KÜRT Kft. 1989-ben alakult, Kürti János és Kürti Sándor alapította meg. Ma is családi vállalkozásként működik, a 38 éves Kürti Tamás a cég alelnöke, Kmetty József résztulajdonos-vezérigazgató pedig, mint „külsős családtag" dolgozik itt több mint 20 éve. A cég első éves, 6 milliós árbevétele hat sajátgyártású lemezcsomag-mosógép eladásából származott, a vevő nem más volt, mint a Vörös Hadsereg. A vállalat azóta számos országgal épített ki üzleti kapcsolatokat, világhírű adatmentési technológiáját először a vietnámi kormány vásárolta meg 7 évvel ezelőtt.

A sikertörténet lemezcsomagok javításával kezdődött, majd a PC-k és a merevlemezek előretörésével a HDD javítás került fókuszba. A sors fintora, hogy a legelső adatmentést még lemezcsomagról kérték, de ez volt az egyetlen és utolsó ilyen eset. A KÜRT adatmentési technológiájának szárnyalása és nemzetközi hírneve már a HDD-kről szólt.

2003-ban multi lett a KÜRT, a korábbi európai partnerhálózattal kapcsolatos rossz tapasztalatok után saját leányvállalatot alapított Németországban, ami mára nagy elismertségű branddé vált.

Az adatmentés know-how-ját 2007-ben megvásárolták a vietnámi, majd az egyiptomi kormányzati szervek, előbbivel ma is szorosan együttműködik a cég, információbiztonsági szolgáltatásait az EU tagállamoktól a Közel-Keletig veszik igénybe.

A KÜRT Adatmentés 1994-ben innovációs nagydíjat kapott, 2014-ben pedig az első technológiai hungarikum lett. Az ezredforduló környékén indult a KÜRT információbiztonsági üzletága, amely gyorsan a piac meghatározó tényezőjévé vált, és ezt a státuszát a mai napig őrzi.

Kürti Sándor 2004-ben Széchenyi-díjat kapott és még ebben az évben átvehette Az év üzletembere díjat is. A vállalat az egyetlen magyar informatikai brand.

Adatmentés:

„Kezdetben csak merevlemezek (HDD) mentését végeztünk, de ma már mindenről tudunk menteni, ami nem papír alapú „adathordozó". Átlagosan évi több mint 4 000 sikeres adatmentést végzünk, a világ egyik vezető szaklaborjaként mindenhol elismert adatmentési technológiával rendelkezünk. Magyarországon a legújabb versenytárs-elemzésünk bizonyította, hogy a KÜRT Adatmentés ár/érték arányban felülmúlja versenytársait; semmivel sem kerül többe a piacon lévő más megoldásokhoz képest, de adatbiztonságban, hatékonyságban, adatmentés sikerességi rátában, ügyfél-elégedettségben messze felülmúlja azokat." – véli Kertész Zoltán, üzletágvezető.

A KÜRT adatmentés 2013-ban 2 Petabájt adatott mentett meg. Ez akkora mennyiség, hogy ha minden bitet egy homokszemnek képzelünk el, akkor ennyi homokszem egymás mellé téve 9 milliárd kilométer hosszúságot ér el. Ez a méret megegyezik a Naprendszer átmérőjével a Neptunusz bolygónál mérve, és a fénynek több mint 8 órába telik ekkora távolság megtétele. Vagy másképp szemléltetve, Magyarország teljes népességének minden tagja, vagyis nagyjából 10 millió ember, fejenként 200 Megabájt mentenivalót adott a KÜRT-nek 2013-ban.

Információmenedzsment:

A sok ezer adatmentési eset során rengeteg ismeret halmozódott fel arról, hogyan és miért vesznek el az adatok. Ebből adódott az ötlet, hogy a KÜRT szakemberei segíteni tudnának az ügyfeleiknek abban, hogy mit tegyenek, hogy ne következzenek be az informatikai katasztrófák. Az első nagy kihívást az YK2, azaz az évezredváltásra való felkészülés jelentette. Ekkor alakult meg az információbiztonsági üzletág, ami mára a legprosperálóbb területté vált, éves árbevételének ¾-ét ebből nyeri a cég. A hazai piac meghatározó szereplőjeként több száz sikeresen végrehajtott, a legtöbb esetben titkosan kezelt információbiztonsági projekt tapasztalatával, nemzetközi sikerekkel büszkélkedhet. A szakértő gárda egyedülálló tudással és saját fejlesztésű szoftver-megoldásokkal bír az üzletmenet-folytonosság, a kockázatmenedzsment, az etikus hackelés, logelemzés, incidens menedzsment és hálózati nyomozás területén.

KÜRT Akadémia

A 25 év alatt felhalmozott szakmai és üzleti tapasztalatait a KÜRT dedikált oktatási intézménye, a KÜRT Akadémia teszi elérhetővé szélesebb közönség számára. A KÜRT Akadémia missziója, hogy rugalmas gondolkodásra, a sémák elhagyására, új utak felfedezésére vezesse hallgatóit. Az intézmény különleges képzési portfoliója olyan témákat tálal, mint az etikus hackelés, az agilis vezetés, az online kommunikáció, vagy a mobil alkalmazás fejlesztés.

KÜRT Alapítványi Gimnázium és a H2O Alapítvány

A KÜRT elmúlt 25 évében túlnyomórészt az oktatást segítette különböző programok és alapítványok létrehozása és támogatása révén. 1990-ben első évi nyereségéből segített útnak indítani a KÜRT Gimnáziumot, ami azóta is sikeresen működik, és számos paraméterében a legjobbak közé tartozik az országban. 1996-ban hozta létre a vállalat a „Hátrányos helyzetű, elsősorban cigány származású gyerekek oktatásáért" alapítványt a Pannon Egyetemen (az egykori Veszprémi Egyetemen). Itt találták meg azokat a professzorokat, akik elhivatottak ebben a kérdésben. Az alapítvány máig több mint 60 hátrányos helyzetű tanulót segített tanulmányaiban.

A KÜRT jubileumi felajánlása

2008-ban indult útjára Magyarországon a KÜRT hathatós segítségével a H2O (Hátrányos helyzetűek Oktatása) Program, amely egy hazai viszonyokra átalakított és magyar innovációkkal kibővített amerikai módszertan segítségével képes hátrányos helyzetű iskolákat kiemelni és előnyös helyzetűvé változtatni. Kb. 3 600 általános iskola van ma Magyarországon, ebből közel 1 600 a hátrányos helyzetű, a H2O program segítségével 10-et már sikerült átalakítani, felzárkóztatni. Az itt tanulók a Kürti János által kifejlesztett Tabello nyelvoktató program segítségével komoly eredményeket értek el az angol nyelvtanulás terén. A KÜRT 25 éves jubileuma alkalmából felajánlja, hogy a leghamarabb jelentkező további 25 hátrányos helyzetű iskola angol nyelvet tanulói és a nyelvtanításban részt vevő felkészítő tanárai a 2014/2015-ös tanévben díjmentesen használhatják az interaktív Tabello rendszert. A felajánlás értéke megközelítőleg 50 millió forintot tesz ki. A Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen várják a pályázó iskolákat.

Kockázat nélkül nem lehet az élvonalban lenni – a KÜRT organikus fejlődése

A KÜRT evolúciója során az évek alatt felhalmozott tudáshalmazra alapozva, „egymásból nőttek ki" az újabb és újabb üzletágak, mindig a megfelelő választ adva a változó piaci körülményekre és feltételekre. A mindenkori aktuális trendeket követve a vállalat organikusan fejlődött, míg eljutott mai komplex, több üzletágból és cégből (leányvállalatból) felépülő struktúrájához. Kmetty József vezérigazgató szerint csak folyamatosan kockáztatva lehet az éllovasok között maradni, és az esetleges „melléfogásokból" is lehet tovább építkezni: „Azt kell pontosan tudni, hogy a fejlődés érdekében mekkora kockázatot vállalhatunk, voltak és lesznek is kudarcaink, de ha már nem kockáztatunk, akkor vagy csődbe mentünk, vagy megöregedtünk."

Kihívások, a fejlődés útja

Az elmúlt évben keletkezett a világ összes eddig létrehozott elektronikus adatának 90 százaléka, beláthatatlan növekedés indult el, az úgynevezett Big Data problémával állunk szemben. A világ legnagyobb cégei estek már áldozatul különböző hackertámadásoknak, rendszeresek az informatikai visszaélések, gyakran természeti katasztrófák veszélyeztetik elektronikus világunkat.

„Mindig az adatokból éltünk: adathordozót javítottunk, adatot mentettünk, adatot védtünk, ebben a közegben nőttünk fel, de gyökeresen új megközelítés kell, mert az ortodox megoldásokkal képtelenség kezelni ezt az adatmennyiséget. Az elkövetkező évek arról fognak szólni, hogyan tudjuk az exponenciális mértékben növekvő adatmennyiséget biztonságosan tárolni, feldolgozni és elemezni." – mutat rá Márton Miklós üzleti vezérigazgató-helyettes.

Ezért a KÜRT-nek részben át kellett alakulnia szolgáltató cégből megoldás fejlesztővé. A tanácsadás mellett kifejlesztették kockázatmenedzsment szoftverüket, a SeCube-ot, ami ma már az információbiztonságról szóló, 2013. évi L. törvény előírásainak megvalósítását segítő modullal is rendelkezik.

Az IT biztonság fontos, de még jobb a saját fő üzleti területeiken megoldásokat szállítani a cégeknek, mert ezekre akkor is vevők, amikor válság van. Erre jó példa a KÜRT EWS (Early Warning System) megoldása, ami egy olyan új generációs ügyfélcsőd előrejelző rendszer pénzügyi szervezetek számára, ami csökkentheti a bankok hitelkockázatait, új lendületet adhat a hitelezési tevékenységnek.

Amerikában már nem lehet eladni olyan szolgáltatást, ami nem felhő alapú, de azért a felhővel kapcsolatban még mindig vannak biztonsági kérdőjelek. Megépítették hát és éppen most indítják útjára saját, rendkívül biztonságos felhő infrastruktúrájukat, a KÜRTCloud-ot, amelyen igénybe vehető az összes biztonsági szolgáltatásuk (sérülékenység-menedzsment, logelemzés, határvédelem). Ezek korábban csak a nagyvállalatok számára voltak elérhetők, jóval költségesebben, de most már a kkv-k számára is alternatívát jelentenek.

Egy élvonalbeli cégnek fel kell tudnia dolgozni a Big Data körbe tartozó adatvagyonát is, egyrészt biztonsági, üzemeltetési szempontból – erre született a LogDrill –, másrészt fel kell tudnia dolgozni az adatokat az üzleti értékük miatt is – e célt szolgálja a KÜRT PetaPylon fejlesztése, ami egyben a biztonságos tárolást is megoldja.

Üzleti jövőkép

„Portfoliónk világszerte sikerrel állja meg a helyét, aminek egyik fő letéteményese a cég innováció iránti elkötelezettsége. Évente több százmillió forintot költünk kutatás-fejlesztésre, jelenleg is hat, nagy volumenű, világszínvonalú projekten dolgoznak szakembereink. 5 év múlva szeretnénk, ha bevételeink nagyobbik része már az új kihívásokra adott innovatív válaszainkból származna, ahogy az 25 évünk alatt már számtalanszor megtörtént." – nyilatkozta Kürti Sándor, a cég elnök-tulajdonosa.

A KÜRT Zrt. honlapja

Kovács Péter

Az Elektronet magazin főszerkesztője...

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény