FőoldalÜzletÚjabb két munkás lett öngyilkos a Foxconnál
2013. május 03., péntek ::

Újabb két munkás lett öngyilkos a Foxconnál

A helyi sajtó szerint a tragédiához a vállalat megkérdőjelezhető munkaügyi politikája is hozzájárulhatott. A két, 23 és 24 éves fiatal egymástól függetlenül döntött az öngyilkosság mellett, az egyik mindössze három napja dolgozott a cégnél, a másik mintegy fél éve

Mindketten szállásuk tetejéről ugrottak le. A Global Times napilap szerint a dolgozók döntéséhez a Foxconn sajátos politikája is hozzájárulhatott. A cég „halk üzemmódot" ír elő alkalmazottainak: munkaidő alatt a dolgozóknak tilos hangosan, egy harmadik fél által is hallható hangon nem munkával kapcsolatos témákról beszélgetniük, a csoportos társalgást pedig külön is tiltják. A megkérdezett munkások úgy fogalmaztak: az előírások „különösen embertelenek" és „börtönhöz hasonlóvá" teszik a gyárat, az egyetlen hallható hang, a gépek monoton hangja pedig depressziót okoz a dolgozók közt.

A három évvel ezelőtti öngyilkosságoknál a munkások a rendkívül rossz munkakörülmények, az alacsony bérek és a kilátástalanság miatt dobták el az életüket. Ezután a Foxconnál megemelték a béreket, tanácsadó rendszert állítottak fel, a dolgozókkal pedig nyilatkozatot írattak alá, melyben megígérték, hogy nem lesznek öngyilkosak.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény