FőoldalÜzletJó évek előtt állnak a félvezetőgyártók
2013. január 07., hétfő ::

Jó évek előtt állnak a félvezetőgyártók

A tavalyi, gyakorlatilag stagnálással egyenértékű, egy százaléknál is kisebb növekedéshez képest az International Data Corporation (IDC) lényegesen jobb évet jósol a félvezetőgyártóknak az előttünk álló periódusban

A neves piackutató cég szakemberei szerint 2013-ban 4,9 százalékkal 319 milliárd dollárra emelkedhet a félvezetőkből származó bevétel világszinten. A lendület a jelek szerint nem fog hamar elveszni, hiszen 2016-ban 368 milliárd dollárra várják a forgalom emelkedését, ami évente átlagosan 4,1 százalékos növekedési ütemet jelent.

Miután tavalyelőtt és tavaly is éppen csak pozitív tartományban tudott maradni a félvezetők világpiaci forgalmának növekedése, idén valóságos üstökösként viselkedhet a szegmens. 2011-ben leginkább a természeti csapások miatt maradt gyenge a forgalomnövekedés. 2012-ben pedig a személyi számítógépek iránti gyenge kereslettől a félvezetőárak csökkenésén át az euróövezeti adósságszolgálati válságig számos negatív piaci tényező jelentkezett. Némi húzóhatást a mobil eszközökbe épített chipek piacának bővülése jelentette, de jelentős volt a kereslet az egyre okosabb járműveket készítő autógyártók irányából is.

Az IDC szerint ezek a területek fogják az elkövetkező években is az alapját adni a prognosztizált nagyobb növekedésnek, miközben a PC-piactól továbbra sem várható feltámadás. A médiakészülékek, e-könyvek, blu-ray lejátszók félvezetői iránti kereslet átlagon felüli bevételnövekedést hoz majd a félvezetőiparnak, miközben a hagyományos DVD-készülékek alkatrészigénye tovább csökken. Összességében a szórakoztató-elektronikai készülékek félvezető alkatrészeinek kereslete 2013-ban 9,8 százalékkal, 2016-ig pedig átlagosan évente 6 százalékkal emelkedik majd. Az autók iránti globális kereslet emelkedése és a járművek elektronikai felszereltségi szintje növekedésének köszönhetően az iparág átlagosan évi 5,9 százalékos bevételnövekedést generál majd a félvezetőiparnak a 2016-ig terjedő időszakban.

Regionális bontásban Európa és Japán félvezető-kereslete alakul majd a leggyengébb mutatókkal. A lassuló GDP-növekedési ütem ellenére Kínában, Indiában és Brazíliában várhatóan nem lanyhul a kereslet az okostelefonok, táblaszámítógépek és autóipari elektronikai termékek iránt. Az Egyesült Államokban a 4G hálózat terjedése, a mobil elektronikai eszközök használatának növekedése, a hálózati infrastruktúra bővítése garantálja majd a félvezető alkatrészek iránti kereslet növekedését az elkövetkező öt évben.

Forrás

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény