FőoldalÜzletMegkezdődött a Bosch új központi bázisának építése Budapesten
2011. október 20., csütörtök ::

Megkezdődött a Bosch új központi bázisának építése Budapesten

A Budapesti Fejlesztési Központ komplexum két ütemben épül meg. Az első épület alapkövét 2011. október 19-én tették le, az építkezés 2013 elejére fejeződik be. Ez 6 milliárd forint értékű beruházást jelent. A fejlesztés második üteme jövőre kezdődik és 2014-ben zárul

A Bosch gépjármű-technológiai fejlesztéseinek innovációs bázisa jelenleg bérelt épületben működik a Gyömrői úton. Miközben az alapkőletétellel megindult a Bosch újabb nagyberuházása, a Budapesti Fejlesztési Központ már a 600. mérnököt is felvette. Az építkezés kezdetét megelőzően a technológiák és szolgáltatások vezető beszállítója egy csaknem 32 000 m2-es telket vásárolt meg a mostani telephely mellett.

Thomas E. Beyer, a magyarországi Bosch csoport vezetője elmondta, hogy az új épület a cégcsoport egészének fejlődését, hosszú távú növekedését is szolgálja. A Bosch ezzel az új beruházással ismételten elkötelezte magát hosszú távon a magyar szaktudás és a magyar mérnökök mellett.

Az új létesítmény ad majd helyet a Bosch Budapesti Fejlesztési Központjának és több más részlegének, így a gépjármű-felszerelések és az elektromos kéziszerszám üzletágaknak, az adminisztrációs osztályoknak, valamint a budapesti Bosch Rexroth Kft.-nek is.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény