FőoldalRendszerintegrátorModuláris LED kijelzőkkel állt elő a Samsung
2019. január 11., péntek ::

Moduláris LED kijelzőkkel állt elő a Samsung

Az egyes modulok tetszés szerinti képarányú kijelző kialakítását teszik lehetővé

A dél-koreai óriáscég moduláris Micro LED technológiája (melyet a CES innovációs díjával is kitüntettek) többek között egy új 75 colos kijelzőben, a 219 colos The Wall megjelenítőben, valamint számos eltérő méretű, kivitelezésű és konfigurációjú eszközben debütál. A forradalminak nevezett, önálló fénykibocsátó technológia és moduláris képességek birtokában a Samsung Micro LED kijelzők páratlan képminőséget, sokoldalúságot és megjelenést biztosítanak a felhasználók részére, olvashatjuk a kiadott közleményben.

Az átalakítható kijelzők egyedi, önálló fénykibocsátó Micro LED modulokból, és több millió szervetlen, saját piros, zöld és kék színű fényt mikroszkopikus LED-chipekből épülnek fel, így hozzanak ragyogó színeket létre a képernyőn. A képminőség állítólag meghaladja a piacon jelenleg elérhető megjelenítési technológiák által biztosított vizuális élményt.

Maga a Samsung Micro LED technológiája a tavalyi CES kiállításon debütált a díjnyertes, 146 colos The Wall kijelzőben. Napjainkra, a csúcstechnológiás félvezető modulok gyártása terén elért technológiai fejlődésnek köszönhetően, tovább csökkent a távolság az egyes LED chipek között. A Samsung így megalkotta a 4K Micro LED kijelzőt kisebb, az otthonokba jobban illeszkedő 75 colos kialakításban is.

A Micro LED technológia moduláris felépítésének köszönhetően nagyobb mozgásteret enged a képernyő méretét tekintve, így a felhasználók a kijelzőt a rendelkezésre álló tér méretéhez igazíthatják, valamint további Micro LED modulok hozzáadásával a képernyő méretét bármekkorára növelhetik. A moduláris kialakításának köszönhetően a felhasználók a jövőben létrehozhatják a saját, akár rendhagyó képarányokkal (9×3, 1×7, 5×1) rendelkező kijelzőjüket is, amelyek az egyedi igényeknek is tökéletesen megfelelnek. A technológia a kijelző alakjától és méretétől függetlenül optimalizálja a tartalmakat. A kijelző még több modul használata mellett is képes skálázással növelni a felbontást, úgy, hogy a pixelsűrűség nem veszít értékéből.

Forrás

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény