FőoldalRendszerintegrátorMit várhatunk az USB 4.0-től?
2014. március 11., kedd ::

Mit várhatunk az USB 4.0-től?

A szabvány fejlesztéséért felelős USB Implementers Forum már dolgozik a csatlakozószabvány negyedik generációján. Ez nem csak jóval gyorsabb adatátvitelt tesz majd lehetővé, de a töltőkábeleket is kiválthatja

A 4.0-s csatlakozó külsejéről még nem döntöttek, több prototípus is született. Az USB Implementers Forum szerint a csatlakozó mérete nagyjából a jelenlegi, B típusú mikroUSB-nek felel majd meg. Annyi azonban már biztos, hogy megfordítható lesz, azaz végre nem számít majd, milyen tájolással próbáljuk azt bedugni.

Az USB Implementers Forum szerint fontos, hogy a növekedés a sebesség mellett az energiaellátásra is kiterjedjen. Így az új szabvány másodpercenként nem csak több, mint 20 gigabites adatátviteli sebességre lehet képes, azt a tervek szerint 100 watt teljesítményre is hitelesítik. (Ennél nagyobb teljesítményt a biztonsági szabályozások nem tesznek lehetővé, ugyanakkor szükség sincs rá, hiszen a korszerű laptopok ennél jóval kevesebbet használnak a töltéshez.) Amennyiben a szabvány ebben a formában megvalósul, a technológia adatkábelből egyben tápkábellé is előléphet, és a mobiltelefonok és tabletek mellett notebookokat, vagy akár tévéket is működtethet, ezzel számtalan különböző tápcsatlakozót és hálózati adaptert egységesítve.

Az új dizájn valószínűleg jó ideig velünk marad, a szervezet szerint ugyanis azt több későbbi generációban is megtartják majd, így jó ideig nem kell lecserélni a megvásárolt kábeleket. A gyártók már meg is kezdték az előkészületeket a technológia bevezetésére későbbi készülékeikben. Az USB 4.0-t várhatóan az EU és Kína is elfogadja majd mint a telefonok szabványos töltőcsatlakozóját.

Bár a 20 gigabites és gyorsabb USB-portokra egy ideig még várnunk kell, a jelenleg elérhető leggyorsabb 5 gigabites csatlakozóknál kétszer gyorsabb, 10 gigabites adatátvitelre képes SuperSpeed USB-vel azonban már idén találkozhatunk. Ez az USB a szabvány 2.0-s verziójáig visszafelé is kompatibilis lesz, természetesen lassabb adatátvitel mellett.

Forrás

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény