FőoldalKonstruktőrAz Nvidia szerint befellegzett a CPU-knak
2017. október 05., csütörtök ::

Az Nvidia szerint befellegzett a CPU-knak

Helyükbe a GPU-k lépnek

Elméletileg a PC-s hardver minden elemének megvan a maga dolga. A CPU (Central Processing Unit; központi feldolgozóegység) mást csinál, mint a GPU (Graphics Processing Unit; grafikus processzor). Az utóbbi pár évben azonban kezd elmosódni köztük a határvonal, és bizonyos feladatokon megosztoznak.

Jensen Huang, az Nvidia feje most kifejezetten arról beszélt, hogy az Nvidia GPU-i rövid időn belül erősebbek lesznek a CPU-knál, és a CPU-k ideje nemsokára lejár. A trendet érzékelve sok cég - köztük olyan óriások, mint az Alibaba és a Tencent - már beruházott az Nvidia Volta GPU-ba, hogy felhőmegoldásaiban és HGX-alapú GPU szervereiben használja azt.

Fontos hangsúlyozni, hogy az Nvidiának a CPU-k közeli eltűnését beharangozó jóslata csak a szerverekre vonatkozik, az asztali rendszereknél a folyamat szerintük is tovább tart. Ráadásul mindehhez nyilván az Intelnek és az AMD-nek is lesz néhány szava. Az Intel sok évre előre tervez: már a 10, illetve 5 nanométeres technológián dolgozik, vagyis aligha fog beletörődni a hatalomátvételbe.

Forrás

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény