FőoldalKonstruktőrMegjelent az Altium Designer 14
2013. december 23., hétfő ::

Megjelent az Altium Designer 14

Október végén – a várakozásoknak megfelelően – megjelent az Altium Designer legújabb, 14-es főverziója. A korábbi ígéreteknek megfelelően számtalan újítást tartalmazva, az utóbbi idők legjelentősebb változásait hajtották végre a fejlesztők

A program a korábbi, 13-as verzióval azonos platformra épül, azonban új telepítést igényel, amely telepítő a szokásoknak megfelelően az Altium honlapjáról letölthető. A licencelés nem változott, a licenc fajták és maga a kezelőfelületük is maradt a régi.

Említésre méltó, hogy az új verzió a „régi-új" DXP 2.0 platformra épül, amely a 13-as verzióval jelent meg, azonban valódi előnyét eddig kevésbé emelték ki. A legfontosabb tudnivaló az új platformmal kapcsolatban a „3rd party connectivity", amely más szoftverekkel teremti meg a kapcsolatot. Így a felhasználó egy nagyobb integráltsági szinten még hatékonyabban tud majd együttműködni más tervezőszoftverekkel.

Az első ilyen szoftver a Desktop EDA ausztrál cég által készített Solidworks- és IDF-Modeler. A két program kapcsolatot létesít az Altium Designer, valamint egy MCAD tervezőszoftver között, névszerint: Dassault Solidworks, Siemens Solid Edge, Autodesk Inventor. Az ECAD—MCAD-kapcsolatot úgy is meg tudjuk valósítani, hogy a két szoftver azonos vagy külön számítógépen található. De miért is jó ez? Néhány kattintással a terveket egyik programból a másikba küldhetjük és szerkeszthetjük, egy komplett készülék tervezése során pedig ezzel a problémával előbb vagy utóbb szembekerülünk.

Az általános ismertető után merüljünk bele egy kicsit az új verzió részleteibe: melyek is azok a modulok, amelyek az AltiumDesigner 14 részét képezik?

Merev-flexibilis NYÁK-kialakítás

Az új verzió legnagyobb horderejű újítása. A jövőben az Altium-felhasználók egy teljesen új tervezőfelületen (a layout tervezőmód részeként) képesek lesznek flexibilis és merev területek definiálására, ill. a flexibilis terület hajlékonysági paramétereinek beállítására. Emellett ez fontos mérföldkő a 3D-s megjelenítésben és a 3D-s távolság-ellenőrzésben is.

Új rétegszerkezet-szerkesztő

Az előző pontból kifolyólag a fejlesztők teljesen átalakították a rétegszerkezeti beállításokért felelős panelt. Új külsőt kapott, és a felépítése is megváltozott abból az okból kifolyólag, hogy a legkönnyebben tudjuk definiálni a számunkra legideálisabb rétegfelépítést, valamint annak technológia-paramétereit.

Eagle importer

A jövőben az átállás Eagle-ről Altium Designer-re még egyszerűbb lesz, köszönhetően az új verziónak, mellyel most már képesek leszünk beimportálni az előbb említett szoftver fájljait.

Alkatrész-elhelyezés belső rétegeken

Eddig csak a felső és alsó réteg létezett alkatrész-elhelyezési szempontból, ezentúl belső huzalozási rétegekre is lehet alkatrész-footprinteket felvinni.

Viakitöltés tetszőleges felületre

Viakitöltést eddig is lehetett használni az Altium Designer-ben, de az elhelyezésére vonatkozóan csak megkötésekkel. A 14-es verzióban már saját magunk definiálhatjuk a területet, melyet viákkal szeretnénk kitölteni.

Impedanciatartás differenciális vezetékezésnél

Ha differenciális vezetékezés közben módosítjuk a vezeték-paramétereket (vastagság), a program annak megfelelően módosítja a vezetékek távolságát, hogy tartsa az impedanciát.

Ezeken túl még egyéb újdonságokkal is találkozhatnak a felhasználók, itt most csak a nagyobb fejlesztéseket emeltük ki.
Elmondhatjuk, hogy az Altium új verziója az utóbbi idők legtöbb újítását hozta magával. Célja pedig, hogy megfeleljen a mai modern, komplex NYÁK-tervezés elvárásainak, ezt pedig egy felhasználóbarát környezet mellett, rendkívül kedvező áron biztosítsa.

Nyerjen egy Altium NanoBoard 3000-et 1 éves Altium Designer licensszel!

A HT-Eurep Electronic Kft. honlapja

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény