FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: apple

apple

A Samsung tovább erősíti pozícióját a mobil piacon. Szerbiában, Litvániában és Fehéroroszországban már megnyerte a versenyt az Apple-lel szemben – a Gemius adatai alapján

A gyártók rangsorát még mindig az Apple vezeti, részesedése azonban a 2012-es mintegy felére csökkent. Az IDC előzetes adatai szerint 2013 második negyedévében világszerte 45,1 millió táblagépet értékesítettek, ez 59,6 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor tény, hogy a második negyedévi értékesítés elmaradt az év első három hónapjának adataitól, a visszaesés mértéke viszonylag nagy: 9,7 százalék

A Kaspersky Lab közzétette legújabb jelentését, amely az adathalász támadások számának drámai növekedésére hívja fel a figyelmet. A felmérésből kiderül, hogy a kiberbűnözők körében egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az Apple ID-k és a hozzá tartozó számla információk ellopása, amelyeket az apple.com weboldalának másolatával szereznek meg

A Kingston bemutatta a MobileLite Wireless-t, amely az innovatív hordozható vezeték nélküli tárolóeszköz, a Wi-Drive új generációját képviseli. A továbbfejlesztett olvasó vezeték nélkül képes filmek, zeneszámok, fényképek és dokumentumok továbbítására USB-meghajtókról, valamint microSD(a mellékelt adapterrel) és SD-/SDHC-/SDXC-kártyákról. A MobileLite Wireless vésztöltőként is használható, ha a felhasználó telefonja kezd lemerülni

Vége lehet a monopolszintű beszállítói rendszernek. A Wall Street Journal értesülése szerint az Apple nem szeretne egyedül a Foxconntól függni

Az Apple eddig nem foglalkozott a készülékek javításával, a meghibásodott eszközöket lecserélte. Tara Bunch, az Apple alelnöke bejelentése szerint a jövőben költségcsökkentés címén már nem cserélik ki a meghibásodott iPhone, iPad illetve iPod modelleket szervizeikben

A félvezetőgyártó óriás története során először teszi elérhetővé a gyártástechnológiáit és a gyártási kapacitásait más cégek számára is

A brazil IGB Electronics nemrég a cég átszervezése mellett döntött, és eközben felfedezték, hogy exkluzív joguk van az IPHONE márkanév használatára Brazíliában. A cég még jóval az első iPhone megjelenése előtt, 2000-ben regisztráltatta be a márkanevet

A Bloomberg Businessweek szerint az Apple jó néhány másik multinacionális vállalatot követve kivonja gyártósorai egy részét Kínából, és az Egyesült Államokba helyezi vissza őket

Rekordot jelentő, mintegy ezer hallgató vett részt a tantermi és online képzést keresztező informatikai oktatóközpont, az IT Factory Java képzésén. A tendenciák alapján a Java programozási nyelv jövője biztos, de az Apple miatt az Objective-C is tör előre

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény