Cikkek
Esőben is ad villamos energiát egy panel

A fotovoltaikus panelen végigcsorgó esőből is kisajtolnák az utolsó csepp energiát. A kulcsszó a dörzsvillamosság
Sok az adat, kevés az ember – a jövő az automatizált adatközpontoké

Az IBM kutatása szerint naponta összesen 2,5 trillió bájt adatot generálunk. Az IoT eszközök térnyerésének köszönhetően ez a szám folyamatosan növekszik, amire elsősorban az információtömeget kezelő adatközpontoknak kell felkészülniük. A több adat ugyanis nagyobb teljesítményt is igényel, hiszen egyebek mellett több számítógépre és tárhelyre van szükség, amelyek több energiát igényelnek, nem beszélve a fokozódó biztonsági veszélyekről. A megnövekedett adatforgalmat és az ebből eredő plusz feladatokat emberi erőforrással már egyre nehezebb menedzselni, ezért az adatközpontok hatékony működésében előtérbe kerül az automatizált rendszerfelügyelet. A Schneider Electric hét olyan technológiai trendre hívja fel a figyelmet, amelyek meghatározzák és egyben megkönnyítik az ilyen új generációs szerverparkok üzemeltetését
Maradt a magyar világcsúcs híd kategóriában

Több országból is érkeztek trónkövetelők, de idén sem sikerült megdönteni az Óbudai Egyetem Bánki Karának egyik csapata által, híd kategóriában felállított világcsúcsát a RECCS Tésztahíd-építő Világbajnokságon május 24-én. Ebben az évben hat ország fiatal mérnökei mutatták meg szakmai kreativitásukat két – híd és tartó – kategóriában megméretve magukat. Híd kategóriában a román, tartó kategóriában pedig a török színekben versenyző csapat állhatott a dobogó felső fokára
Felzárkózik az élmezőnyhöz a Huawei új Y sorozata

Idén júniustól lesz kapható a hazai szolgáltatók és kiskereskedelmi partnerek kínálatában a Huawei legújabb Y okostelefon sorozata. Az új Y5 2018, Y6 2018 és Y7 Prime 2018 készülékek olyan funkciókat is kaptak, amelyekkel eddig csak a középkategóriás „nagytestvérek” rendelkeztek, mint például az arcfelismerés vagy az akkumulátor-optimálizálás. Az új Y sorozat telefonjai a belépő kategóriában elsőként nyújtanak kiváló képi- és hangélményt Fullview kijelzőjüknek és fejlett audió rendszerüknek köszönhetően
A világ első digitálisan integrált teljesítménytranszformátora

A 2018. évi Hannoveri Ipari Vásáron bemutatott ABB AbilityTM Power Transformer (teljesítménytranszformátor) a világon az első digitális teljesítménytranszformátorokhoz tervezett integrált megoldás, amely alapvetően megváltoztatja a transzformátorokkal kapcsolatos fogalmainkat. Az ABB gyáraiból a jövőben kikerülő teljesítménytranszformátorok olyan digitális képességekkel rendelkeznek, amelyek lehetővé teszik a berendezés legfontosabb paramétereinek valós idejű távellenőrzését és elemzését, aminek köszönhetően javul a megbízhatóság, és nő a hálózati eszközök és a villamosenergia-hálózatok kihasználtsága
Amiben újra piacvezető a Nokia

A Counterpoint Research piackutató cég kimutatása szerint 2017-ben az alacsony árkategóriás, egyszerű mobiltelefonok piacán a Nokia márka bonyolította a legnagyobb forgalmat
A világ legnagyobb tehetségkutató versenyén Molnár Áron a legjobbak között

Hazaérkezett Pittsburghből (Pennsylvania, USA) az a magyar fiatal, aki a 2018. május 13-18. között megrendezett Nemzetközi Tudományos és Innovációs Versenyen (Intel ISEF) vett részt. Az idén már több mint 1800, 21 év alatti fiatalt hívtak meg a rendezvényre, 75 országból
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments