FőoldalÜzletHasználatra készen áll a szupergyors netkábel Amerika és Japán között
2016. július 05., kedd ::

Használatra készen áll a szupergyors netkábel Amerika és Japán között

Másodpercenként 60 terabites sebességre képes

A FASTER nevű, hat nemzetközi cégből álló konzorcium bejelentette, hogy véget ért transzatlantikus kábelrendszerük, a FASTER tesztelése és június 30-tól használatra készen áll. A munkálatok két évig tartottak. A Google és öt ázsiai telekommunikációs cég 2014-ben állt össze, hogy finanszírozzák a 300 millió dolláros (kb. 8,2 milliárd forint) kábelt. A projekt kivitelezője a NEC Corporation volt. Ez az első olyan víz alatti, száloptikás kábelrendszer, amit 60 terabit per szekundum sebességű adatátvitelre terveztek.

A 9000 kilométeres kábel az Egyesült Államokat és Japánt köti össze: Oregonban kezdődik, és két ponton végződik Japánban. Így kiterjedt kapcsolattal fedi le az egész nyugati partot és a nagyobb japán városokat. A kábelrendszer folyamatos kapcsolatot és nagy kapacitást nyújt a felhős szolgáltatásokhoz, videostreameléshez, analitikához és IoT-szolgáltatásokhoz, ami a digitális gazdaság növekedését támogatja.

A Facebook és a Microsoft csak nemrég fogott bele tenger alatti kábelek építésébe, a Google így megelőzte a másik két nagy techóriást. Nem ez az egyetlen kábeles projekt, amibe beruházott a Google: két tenger alatti kábelt is támogat, amelyek Dél-Amerikát, Japánt és Ázsia más részeit kapcsolják össze.

Az Alphabet anyavállalaton belül egy külön részleg, a Google Fiber is dolgozik azon, hogy a hagyományos netszolgáltatókkal vetekedve szélessávú nethozzáférést fejlesszen a nagyobb amerikai piacokra. Az XLab felelősségi köréhez tartozó Project Loon keretén belül pedig ballonokkal sugároznak netet.

Forrás

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény